Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

SALY NOÉMI: „Ide minden rangú ember és mindkét nem eljöhet..."

ház, az Orczy. Az Országút és a Király utca sarkán működött 1795-től a ház lebontásáig, 1936-ig. Ez volt Pest egyetlen „glatt-kóser" (a rituális előírásoknak maradéktalanul megfelelő) kávéháza, amely egyben a házitanító- és kántorbörze színteréül is szolgált.

1 A fiatal Vámbéry Ármin is volt „árucikk" a melámed-piacon: „Ebben a piszkos, a legkülönbözőbb dohánynemek füstjétől illatos helyiségben... tarka sokaságban tolongott egymás hátán a városi és falusi zsidóság, mely feketekávéját szürcsölte, vagy fülsiketítő lármát csapott, ádáz taglejtésekkel beszélve és kiabálva.... Délután egy és négy óra között a legpokolibb volt a tolongás és a lárma a pedagógusoknak ezen a börzéjén: ez volt az általános találkozás legfőbb ideje. Egy félreeső padon ültek a facér tanítók, és szorongva lestek az ügynökök szemejárását, amikor kivált a tömegből, és a vevővel, jobban mondva a jövendőbeli principálissal, megállt a pad előtt, szemlét tartott ajelölteken... Szorongó szívvel, mély megszégyenüléssel, órák hosszatt üldögéltem én e padokon, több, egymásra következő délutánon át..."

18 Móricz Zsigmond egy évvel a ház lebontása előtt, még mit sem sejtve téved be ide a Városházáról jövet. „Alacsony, igen kellemes, halk boltívek. A tapéta sötét tajtékszínűre érett. A vendégek is megöregedtek... - meséli. - Kik járnak ide? - Ide ősi idők óta a gyapjú- és nyersbőrkereskedők. Mindig azok." Egy régi vendég, „idős, elegáns úr" anekdotázik a még régebbiekről: „Tizenhét éves korom óta járok ide. 17 Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza e\a\:Azsidó Budapest. Bp., 1995.1,120. skk. 18 Vámbéry Ármin: Küzdelmeim. Idézi Frojimovics, Emlékszem, mikor legelőször leültem, annál az asztalnál, kávézni, bejön egy kis öreg nyúlbőrös ügynök s megáll mellettem. » Kérem, uram - azt mondja -, maradt nekem egy darab kifli a zsebemben, reggeltül. Nincs fogam, nem tudom elrágcsálni: engedje meg fiatal úr, hogy megmártsam a csészéjében.« [...] így kínáltatta meg magát naponta reggeli kávéval... Mert persze mindenki neki adta az egész csésze kávét..." Az idős vendég ekképpen festi le az Orczy századvégi életét (s nyilván korábban sem volt másképp): „Ezt a kávéházat úgy tessék megnézni, hogy milliárdok cseréltek itt gazdát. Ez volt a bőrbörze. Ebben a kis helyiségben a Balkán és a Nyugat, Bécs fogott kezet... volt nap, hogy egy nap alatt több árut vettem meg, mint amennyi ma az egész Magyarország bőrprodukciója. Megvettem egész Kis-Ázsia birkabőrét például... [Mára] itt mindenki tönkrement, mint a Löbl bácsi. Mit mondjak, 1920-ban még volt neki hárommillió dollár értéke. Ma ügynök... Örül, ha egy pár pengőt megkeres. Az volt a jó világ... amikor mindennap harminc-negyven falusi szekér állott be az udvarra..." A „semmi különöset" nem kínáló polgári kávéházakról és a lakóhely szerint szerveződött, valamiféle szabályokkal és célokkal rendelkező, tehát félig-meddig egyesületként működött számtalan asztaltársaságról, melyek tagjai értelmiségiek, tisztviselők, iparosok voltak, keveset tudunk. DoU.O., 123. 19 Móricz Zsigmond: Café „Orczy" kávéház. Az Est, 1935. június 5.