Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

CSÁSZTVAY TÜNDE: Szalon-Garnitúra

Egymásból csiholódjék köny, mosoly; S a fenséges szép bűvkörébe vonja Népét a szó, mely szent ajkárólfoly.

M Ha Jókaiban a közös lakás gondolatát alapvetően az a remény táplálta, hogy ettől a két (majd három) szeretett fiataltól, Rózától és Fesztytől földi örömöket, szeretetet, megbecsülést, elismerést kap, bizonyosan nem csalódott. Átélhette, hogy szeretik, hogy felnéznek rá, hogy minden plánum születésénél kikérik a tanácsait, sőt az ő nevét tűzik fel minden elindított vállalkozás élére, az ő sikert hozó tollával lendítik mozgásba. Jókai bármennyire nagy formátumú ember volt is - ahogy Mikszáth, Bródy és még számosan írták -, egész életében tényleg beleszokott önmaga ünneplésébe. Ahogy Herczeg megfogalmazta: „az ünnepeltetés volt Jókai megszokott érintkezési formája a külső világgal."

65 Nyilván nem is tudatosítva magában, mint a levegőt szívta be - s ennek a legkisebb csorbulását is értetlen sértődöttséggel vette tudomásul. Am lassacskán odahaza is valamiféle „istenülési" folyamat indult be, s egyre kevésbé volt a házban olyan, akinek ideje, kedve, elég odafigyelése lett volna megérezni, hogy mikor és milyen arányban adagolja az olymposi istennek kijáró hódolatot (amire igenis igényt tartott) a legszemélyesebb, a belső kétségeket és félelmeket - legalább időlegesen — elaltató, meleg babusgatással és lélekgyógyítással. Jókai Róza nyilván ilyesmire utalt, mikor azt írta: „Ez az én nagy hibám. Bálványt csináltunk 64 Cserhalmi Hecht Irén: Jókai jubileuma az Olympuson. Jupiter, Istenek, szellemek, köztük Arany, Petőfi és Jókainé. MSzal 1893/1894. XX. köt. 899-900. old. belőle, és ő azt megunta." Alajd később: „Azt akartuk, hogy bálvány maradjon és nem akartuk engedni, hogy a piedestálról leszálljon és ezzel mi, akik legjobban szerettük, mi szereztünk neki legtöbb keserűséget. Most már tudom, hogy nem így kellett volna tenni. Hiszen a götög istenek is hányszor leszálltak az olympról a földre, hogy néha emberek lehessenek."

67 Pedig egy öregedő ember esetében teljesen étthető, ha belefáradva az örökös otthoni zajoskodásba, ami egyébként sem volt soha igazán az övé, mindinkább a maga életének bezáruló lehetőségei kezdték izgatni, s akár-előbb bosszúságot, majd - dühöt is érezhetett, hogy a bensejében forrongó félelmeket szerettei nem hajlandók észrevenni. Jókaiban a Laborfalvi Róza utáni időszak üdítő és addig szokatlan felszabadultsága és szabadsága egyre inkább terhes magára hagyottságnak értelmeződhetett. Különösen, ha - egészen váratlanul és felkészületlenül - az ünnepi díszre olyan óriási sárfolt is fröccsent, mint az évtizedes Jókai-ünnep végén a költőre a választási kudarc. És ekkor, mi, emberek, tudjuk, hogy milyen könnyedén átfordulhatott minden önnön ellentétébe. Lehet úgy érezni, hogy a gyermek nevelése körüli gondok, az amúgy szeretett és becsült barátok jókedvű és időt rabló szórakozása, Róza betegségei, Árpád nyüzsgő lobogása, a ház rendszertelen napirendje, a gyakori utazgatások (stb.) mind az ő egyre jobban szűkülő és fogyó életétől, alig kimért boldogságától veszik el a drága időt, és azt igazolják, hogy már nem számolnak 65 Herczeg, i. m., 74. old. 66 Jókai-ház, 41. sz. 5-8. old. 67 Jókai-ház, 42. sz. 5-6. old.