Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

KALLA ZSUZSA: „Kellemetes társalkodású 's nem üres beszédű ember."

beeresztek Wfesselényijhez, 's szobát készítnck az emeletben. Említé, hogy a' Gr[óf] Cziráky kapujára fölragasztott papíroson ez lett volna írva: Borzadj nemzet! Fő törvényszékeid hóhértanyákká váltak. Wesselényi, a' Nép' embere börtönben!" A társasélet kereteinek felrajzolásában nagy segítséget jelent a szövegben szeteplő rengeteg személynév. Bártfay otthona csomópont, rendkívül különböző származású, státuszú, foglalkozású emberek látogatják, hivatása révén kapcsolatba kerül a korabeli Pest szinte minden, egymással alig érintkező rétegével, az írókon, szerkesztőkön kívül nagybirtokos arisztokraták és színészek, festők és zsidó terménykereskedők, ügyvédek, orvosok, nevelők adják egymásnak kilincset. A megyei nemesség, az egyházi értelmiség, az akadémia tudományos világának képviselői csakúgy bejáratosak ide, mint a helytartótanácsi hivatalnokok, vidéki gazdatisztek. Kivételesen gazdag ez a háló, a naplóban csaknem 400 személy szerepel. Ugyanakkor figyelemre méltó tény, hogy maga Bártfay - a színházat kivéve - nem jár nyilvános helyekre, kávéházba, vendéglőbe, sem társaságba, az akadémia vagy a Kisfaludy Társaság tagjaival is jórészt laza, felületes a viszonya. Rengeteg az ismétlődő név és esemény. Ez szigorú napi időbeosztást és 15-20 baráttal, rokonnal, ismerőssel való szoros és intenzív együttműködéstjelez. A magán-, a társas- és a hivatalos ügyek, látogatások, tárgyalások egymásmellettisége, az életszférák elszigetelődésének hiánya archaikus kapcsolattartási szokásokat tükröz. Ennek legfőbb feltétele a személyesség. „Ilelmeczy is eljött, de nem egyenesen látogatóba hanem pénzért. - [...] hivatalos és személyes viszonyokról szóllottunk." Bártfay szerepei: a grófi titkáré, az akadémia pénztárnokáé, a Kisfaludy Társaság tagjáé, a közéleti emberé, az irodalomértőé, a baráté és a családfőé átfolynak egymásba. Ali volt kenyérkereső hivatása mellett érdeklődésből, kedvtelésből folytatott tevékenységeinek mozgatórugója? Miért vállalta a szalon fenntartásának nem kis áldozattal és munkával járó feladatát, miért látja vendégül Kazinczyt, miért korrektúrázza Vörösmarty íveit, miért jár színházba, miért olvasgat, írogat, bírál olyan elkötelezetten? Hasznosságának tudata, az az érzés, hogy kiváltságos helyzete áldozatvállalásra kötelezi, a művelt, tevékeny és csillogni nem vágyó ember komolyan vett eszménye több ízben felbukkan a naplóban. A fiaként szeretett Barthos Jánossal folytatott bensőséges beszélgetésből jegyzi le a következőket: „Buzdítottam fiúi kötelességire, engedékenységre, műveltségre, tehetségeinek használására. Szólottam az önmegtagadásról, mint az élet' minden helyzetében olly igen szükséges tulajdonról előhozám a' felületességet, szenvedelmi ingerültséget, 's magán uralkodást előhozám az önhittséget, elbizakodást, makacsságot. [...] Intettem őt minden jóra, 's közlém vele, mit tevék én magammal fiatalkorom óta, 's mint vergődtem, mint küzdöttem míg azon pontra juthatok, mellyen vagyok." Az erényes, hasznos és áldozatos életről szóló elmélkedéseit nehéz póznak és öntctszelgésnek minősíteni a napló nehezen felfejthető, rejtélyes, csak saját magának magának szánt, moralizáló, töprengő, lefegyverzően őszinte bejegyzéseinek ismeretében. „Az ember csak ember míg él, azaz: gyarló portéka. Mennyit küzdünk az állatisággal,