Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

LÁSZLÓ FERENC: Evangélikus társasélet a reformkori Pest-Budán

vékeny korszakban is párját ritkító-szorgal­mára és ügybuzgalmára. Változatos megbí­zatásai közepette Schedius sosem felejtette el támogatni felekezetét, ifjú hitsorsosait, s tette ezt oly sikeresen, hogy bízvást őt te­kinthetjük az evangélikus térnyerés legje­lentősebb és leghatékonyabb korai munká­sának. Schediust a változatos társadalmi megbí­zatások mellett állami, illetve uralkodói elis­merések is megtalálták, hiszen 1835-ben a pesti egyetem rektora, azután pedig királyi tanácsos lett. Ám befolyásának legfontosabb összetevőjét nem az uralkodói kitüntetés, a A Deák téri evangélikus templom 1830-as évek Vasquez litográfiája „... az evangélikus elit kitüntetett szerepet játszik a reformkor társadalmi és kulturális életében. "

Next

/
Thumbnails
Contents