Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
MAGYAR ERZSÉBET: Kertek, parkok Buda-Pest társaséletében a 19. században
zöldterületek híve volt, amint erről a Városliget kiépítéséhez nyújtott segítsége, illetve a Margitsziget fejlesztése tanúskodik. Ezzel szemben Széchenyi István kezdeményezésére az úgynevezett Sétány Társulat az 1840-es évek közepén, ugyan a történeti városmagon kívül, de annak közelében, Lipótvárosban egy promenádot hozott létre, amelyet később az alapítóról neveztek el: A mostani Széchenyi sétatér egészen 1846-ig szemétlerakodó helyül szolgált. A Vásár tér, a József tér, a Váci út, a Ketepesi út, az Üllői út kövezetlen állapotban, majd homok-, majd sártengert mutatott (...). Üdülési helyül azok számára, akik kocsival nem rendelkeztek, akkor más hely nem létezett, mint az Újépületet környező akácfasor, amely sétány, hasonlítva azt többi akkori közhelyeinkhez, eléggé tisztán volt tartva (...). 22 Jelentős parkfejlesztések (Városliget, Alargitsziget) az 1860-70-es években indultak meg. Mindez egybeesik Pest-Buda történetének második nagy fejlődési korszakával, mely a kiegyezéssel kezdődött el és az első világháborúig tartott. Ez az időszak a megkésett, de gyors iparosodás, városnövekedés és a Nyugathoz való felzárkózás kora volt. A város lakossága 1875 és 1900 között megháromszorozódott. Más európai városokkal összevetve, csupán Berlin esetében figyelhető meg hasonló arányú növekedés. 1873-ban, Óbuda, Buda és Pest egyesítése idején a magyar főváros közepes mérerű, 300 ezer lakosú város volt, Európában a tizenhetedik. 1910-ben, a város mai 22 Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei. Bp., Helikon, 1984. 22-23. old. 23 Táncsics Mihály: Fővárosunk. Pest, Bartalits Imre, határait tekintve lakosainak száma már elérte az egymilliót, Európában a nyolcadik helyre lépett előre, megelőzve Rómát, Aladridot és Milánót. Az 1870-ben életre hívott Fővárosi Közmunkák Tanácsa nagyarányú városfejlesztési tervet dolgozott ki. Minden olyan elem megtalálható volt a tervezetben, amely a kor színvonalának megfelelt: körutak rendszere, tömegközlekedési hálózat, az épületek magasságának meghatározása, zöldterületek létrehozása. A 19. század utolsó évtizedeiben a Duna mindkét partján számos sétányt alakítottak ki (például a Duna-korzót 1873-ban), amelyeknek léttehozását, a Duna-part pesti oldalának beépítése helyett, már Táncsics Mihály is sürgette. 23 Podmaniczky Frigyest, a Közmunkatanács alelnökét, már régóta foglalkoztatta az a gondolat, hogy minden lehetséges helyen közteret kell létesíteni. Emlékirataiban a zöldterületek hiányát fájlalja: „Egy régi bűnnek rendbe hozása érdemel még főtekintetet, mely ha végigjárjuk Budapestet, minden figyelmes vizsgálónak, s különösen azoknak, akik itt élni kénytelenek, azonnal a szemébe ötlik -se hiány, a fa-hiány, s sétányok, nyilvános kertek nem léte." 24 Podmaniczky szorgalmazta kertek, megfogalmazása szerinr „népkertek" létesítését, méghozzá a már meglévő parkok (mint például az Orczy-kert, a Városmajor stb.) olyan átalakításával, illetve újak létesítésével, hogy azok egy zöld övezetet képezzenek a városban. „Ezen egyes nagyobb kertek, melyekre nézve a fényűzés éppen 1867. 2i Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei. Bp., Helikon, 1984. 412. old.
