A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

KRÚDY GYULA Öreg író alkonya

Öreg író alkonya KRÚDY GYULA A

Farkasréten pénteken alkonyattal egy tölgyfa koporsót bocsátottak a földbe, amelyben elfelejtett öreg magyar író indult el következendő pályafutására, hogy néhány esztendő múlva mint szomorúfűz vagy temetői nefelejcsvirág alakjában jelentkezzen a napvilágon. Amíg élt, addig is virágzott Erdélyi Gyula, furcsa, ripikus magyar virág, kis muskátli a magyar irodalom kertjében, vagy tán csak vadrózsabokor valahol a Kis-svábhegy tájékán, ahol viharoknak, szeleknek és esőknek ötvenhat esztendeig ellenállott. Egykor az egész ország ismerte nevét, szép, szomorú regényeket, tréfás novellákat és jóízű elbeszéléseket írogarván a hetvenes évek közlönyeibe. Később, midőn megöregedett, mind kevesebben tudták, hogy a furcsa, sőt bohókás külsejű öregúr egykor a Pesti Napló regényírója volt, és halála napjáig rajongó, dolgos kedvű és örökkön álmodozó író maradt. Erdélyi Gyula semmi más nem volt, mint író. Az irodalom keresztes vitézei közül való, aki fanatikus rajongással szerette, kereste, küzdötte a maga Jeruzsálemér: az írást. Erdélyi Gyula mindig írt. A hetvenes évek közlönyei nem győzték munkáit felvenni, regénye, novellája nyomban készen volt. Ugyanezért ő volt az a híres magyar író, akinek egy milliomos könyvkiadó vállalat húsz forintot fizetett egy regényéért. Tehetségének szaporasága okozta, hogy sohasem becsülték meg kellően. Tömérdek írás maradt utána, egy középkori szenr lovag imádatával rótta egymás mellé az apró, madárkörmöcskékhez hasonlatos betűket, hogy újabb és újabb munkákkal gyönyörködtessen. Megírta emlékiratait, megírt mindent, amit látott, hallott vagy érzett. Szorgalmasabb írót nem ismertem, az írása könnyed, folyékony, álmodozó, mint egy bő patak folyása, de a parton füzek s vízivirágok kísérik útjában.