A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

TÓTH VILMOS A Farkasréti temető története

fővárosi temetők szimbolikus hierarchiájában. A folyamatot gyorsította, hogy a Kerepesi úri temető síremlékeinek egy része helyváltoztarásra kényszerült, és sok közülük éppen Farkasrétre került (hogy ott azután mi lett a sorsuk, más kérdés). A nagy változásig Farkasrét Buda temetője volt, a hatvanas-hetvenes években azonban a legfontosabb fővárosi elittemetővé vált. Farkasrét és a Kerepesi úti temető, mint Buda és Pest, kényszerű testvérek. Síremlék-együttesük kiegészíti egymást, és együtt adnak megfelelő képet a főváros 19—20. századi temetkezési kultúrájáról. Mindkettő országos jelentőségű temető, de Farkasrét később vált azzá, s ennek feltétele éppen a Kerepesi úti temető ellehetetlenülése volt. Mindkettőt városi köztemetőként alapították a pesti, illetve a budai oldal temetkezési gondjainak megoldására, függetlenül bármiféle pantheonizációs szándéktól, ám a 20. században már inkább a nemzet egésze, mint a főváros számára volt jelenrőségük. (E két interpretáció között, számos más budapesti témakörhöz hasonlóan, óriási átfedés van.) A Kerepesi úti temetőt megnyitása után nem sokkal, 1885-ben dísztemetővé nyilvánították, Farkasrét ezzel szemben hivatalosan máig köztemető. A cezúra a 20. század derekán húzódik: a Kerepesi úti temető lezárásáról szóló határozat a diktatúra legsötétebb évében, 1952-ben látott napvilágot. A magyarság legfontosabb sírkertjéből, Batthyány, Deák és Kossuth nyugvóhelyéből 1952. szeptember 30-a után kényszerűen terra incognita lett, egészen 1956 májusáig, amikor hivataí A Kerepesi úti temető részletes történetét lásd: Tóth Vilmos: A Kerepesi úti temető másfél évszázada, lm Á Kerepesi úti temető I. losan Nemzeti Sírkertté nyilvánították. így a temető létét csak viszonylag rövid ideig fenyegette veszély, ám a rendszerváltásig zárt és ateista kegyeleti hely maradt: területén csak a Fővárosi Tanács engedélyével lehetett temetkezni, s egyházi szertartásra 1988-ig még a díszsírhelyben részesítettek esetében sem kerülhetett sor. A reakció egyértelműen kiszámítható volt. A Farkasréti temető rangját ekkorra már megalapozta fekvése, páratlan természeti környezete, több száz kimagasló jelentőségű személy itteni eltemetése, számos jelentős funerális alkotás felállítása, valamint a Tabáni és a Vízivárosi temető megszüntetése. A rangos sírkert pedig a Kerepesi úti temető lezárásával egycsapásra a legrangosabb lett — bár ekkor még a Németvölgyi temető is létezett —, és ez nem változott meg 1956 után sem, amikor a Kerepesi úti temető elvben újra elérhetővé vált. Sőt, Farkasrét nagyobb respektusa, egyes nagy politikai temetéseket és újratemetéseket leszámítva, 1990 után is megmaradt, ami igencsak elgondolkodtató. Ugyanakkor figyelemre mélró, hogy a rendszerváltásig az egypártrendszer vezető politikusai többnyire a Kerepesi úti temetőben kaptak sírhelyet, ám azok, akik 1990 után haltak meg— tehát a politikai elitváltást követően—, szinte valamennyien Farkasrétre temetkeztek. A Kerepesi úti temető ugyanis az 1870-es Batthyány-újratemetéstől kezdve elsődlegesen a mindenkori politikai elithez kötődört. Amíg Magyarországon az uralkodó politikai irányzat valóban tömegeket tudhatott maga mögött — ami a nacionaBudapesti Negyed 7:2 (1999), 3-126. old. (A továbbiokban: A Kerepesi úti temető...)