A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

GALSAI PONGRÁC Egy hipochonder emlékiratai (részlet)

Kilences: — Aranyat, ezüstöt, brillgyűrűt, egyéb nemesfémet tilos a sírba vinni. Nem engedélyezi a kapitányság. Mert ugyebár a módos halottakat könnyen kirabolják... — Látott már hullarablót? — kérdezem. — Csak egyet életemben. De az is csak olyan mihaszna, kétbalkezes tolvaj volt. Felbontotta egy sajtgyáros sírját, mert azt hitte, ilyen gazdag nagy úr tele lehet kinccsel, de nem talált semmit, hát bánatában lefeküdt durmolni a kriptába. — Nyilván részeg volt. — Mint a tök, uram. Az igaz. Józan ésszel nem is lehet ilyesmit művelni. Reggel aztán, amikor munkába álltunk, halljuk ám, hogy az egyik sírban horkolnak... — Mit csináltak az ipsével? — Fölkeltettük, oszt megvertük... — De úgy látom, azért maguk is szépen isznak... — Hát tejen minálunk nem lehet megélni — mondja Burza bácsi. — Kell a jó koszt. Reggelire szalonna, kolbász, pálinka. Egy-egy korsó sör közben. Aztán a minden esti belső lemosdás itt a vendéglőben. Főként szerdai napon. Akkor vannak az exhumálások. Egyszer majd ressék megtekinteni... — Majd beprotezsálom a riszti főorvos úrnál — ajánlkozik Szederkényi. — Kebelbarátom. Idegeneknek tilos a részvétel, de elvégre ön szerkesztő, s nekem egy szavamba kerül... — Nem kell egészen odaállni a sírhoz — mondja Tuskó. — Távolabbról is megszemlélheti. Tíz-tizenöt méterről már semmi szagot nem érezni... — Olyan erős a szag? Ez dilettáns kérdés volt. Összenéznek, somolyognak, isznak. — FIány holttestet exhumálnak egy napon? — Nyolcat-tízet. Attól függ— tájékoztat Burza bácsi. — Régi halottból többet, újból kevesebbet. Fia már letelt a porlasztási idő, sokszor csak pár deszkát, csontot, szövetdarabot találunk. De a frissebb testeket gumikesztyűvel kell megfogni. Úgy emeljük ki a pácból. A levegő csupa pára. És közben az ember ruhája teleszívja magát nedvességgel. A cigarettát is alig lehet végigszívni. Folyton elfullad. Szinte serceg. — Ne magyarázz tovább a szerkesztő úrnak— mondja Kilences. — Még elveszed a kedvét. De elég az hozzá, hogy a mi szakmánkhoz jó erőnlét kell. Rendesen enni-inni. Tuskó közbeszól: — Schneider ma is csak sós kenyeret evett. — Az kicsoda? — kérdezem.