A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

GALSAI PONGRÁC Egy hipochonder emlékiratai (részlet)

— Mekkora a szabványgödör mérete? — Mélysége: 1 méter 80 centi. Vagy 2 méter 20. Ez a dupla sír, ahová később még valakit rátemetnek. Normál hosszúság: 2 méter 4 centi. Szélesség: fejtől 75 centi, lábtól 60. — Vigyázz, van extra méret is -—• okoskodik Szederkényi. —A „Pontus". Ez nem fér a normába. Amúgy anyagilag ugyanannyiba kerül, csak nekünk kell egy kicsit rádolgozni. — Én „Pontust" kapnék? — kérdezem, a testi méreteimre célozva. Nevetnek. — A, hol van az még, szerkesztő úr! — Addigra nálunk is bevezetik a „francia torpedót" — folytatja Szederkényi. — Koporsó helyett Nyugaton már a testhezálló múmiaalakzatot használják. Nagy előnye, hogy kisebb gödröt kell ásni neki, és könnyen kezelhető. — Hát isten-isten, szerkesztő úr! Éljen sokáig! Kissé elfogódottá válunk mindannyian. — Egyébként úgy hiszem, a sírásást is meg lehet szokni. Az ember utóvégre elfásul. Vagy tévednék? — Hát attól függ — mondja Burza bácsi. — Tizennyolc éve űzöm az ipart, de még előfordul, hogy olykor-máskor kiesik a könnyem is. — Kit a legkönnyebb temetni? — A szeretetház lakóit. — És kit a legnehezebb? — A saját hozzátarrozókat meg a gyerekeket. — Hisz a túlvilágban? — Vallásos nem vagyok. De Istent ismerek, libben aztán megoszlanak a nézetek. — Semmi sincs kizárva — bölcselkedik Tuskó. — Mert mi csak azt látjuk, ami az emberi porhüvelyből a föld porában megmarad... — És mi marad meg belőle legtovább? — A haja. Az még a csontoknál is tovább eláll. — Hát a ruházatából? — A selyem. A selyem nyakkendők nagyon jól bírják. Van, hogy az ember egész kosztümjéből nem marad meg más, csak egy darab nyakkendő. — No meg az ékszerek... Burza bácsi: — Ékszerrel ma már nem temetnek. Tuskó: — Legföljebb karddal. Egy kardvívó olimpiai bajnokot a vívókardjával együtt temettünk cl.