A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

SCHÖPFLIN ALADÁR Temetés után egy nappal

venció, még az is jó volt, hogy hiányoztak a közélet jelesei, a hatóságok, akadémiák, az előkelőségek, tehát hiányzott a reprezentálás képmutatása. Szerény temetési menet, a szerény embert kísérte, őszinte gyász az őszinte költőért. Tóth Árpád ilyennek álmodhatta a saját temetését. Jó volt így. Nem illett volna más gyász a költőhöz. O sohasem írt le életében egyetlen frázist, soha nem szőtt szavakból hamis vagy zavaros képet, soha hamisan csengő rímet össze nem csendített. Egy szava nem volt konvencióból, hatáskeresésből, tetszelgésből kimondva, — az abszolút őszinteség költője volt. Mindig igazat mondott, szívének igazságait fogadta költészetébe. S a szív igazságai az abszolút igazságok. Ritka költőben annyira egy az ember és a költő. Ha visszaemlékszem halk, temperált, meleg beszédhangjára, nem tudom elkülönböztetni verseinek hangjától. Beszédének szabatossága ugyanaz volt, mint verseié, melyek mindig hibátlanul, tökéletes képekben fejezték ki, amit mondani akart. Külső megjelenésében egyszerű tisztasága ugyanabból a forrásból eredt, mint verseinek kifogástalan műgondja. Ha hallottad őt beszélni, megismerted csöndes melancholiáját, szomorkás rezignációját, önérzetes szerénységét, a napfényesebb élet felé kitáruló vágyát, amely nem tudott céltudatos akarássá sűrűsödni, szemléletének és gondolkodásának önkéntelen, ostentáció nélküli eredetiségét. Modorában, viselkedésében, külsejében soha nem mímelte a költőt, de aki beszélt vele, ha nem ismerte is, megkeltett hogy érezze, hogy költővel beszél. A lényéből áradt a költészet. Ha majd egykor nyugodtabb órákban megpróbáljuk részletesebben elemezni költészetét, talán legelőször az fog szemünkbe tűnni, mennyire egységes költészet ez. Nincsenek benne nagy zökkenések és elváltozások, a gondolat és forma-alkotás egyenetlenségei. Fejlődése is, első versétől az utolsóig, inkább csak érés, ahogy a szőlőfürt sem lesz dúsabb az érés folyamán, csak töményebbé válik az íze és zamata. Nem csak a nyelve s a technikája, hanem a gondolatvilága is kész volt már első verseiben, csak mélyült, de nem változott. Ami új került bele az évek során, az magától hozzáhasonult a régihez. Negyven éves korabeli versei ép olyan frissek, mint a húszéves korabeliek, húszéves korabeli versei ép oly tisztahangúak és lélekben elmélyedtek, mint a negyvenéves korabeliek. Tóth Árpáddal nehéz dolguk lesz a kritikusoknak, akik szeretik a költők műveit korszakokba osztani. Neki nem voltak korszakai, az ő költészete egyetlen dallamnak, a saját lénye dallamának sokféle variációja. S milyen gazdag volt a lénye! Minden variáció újnak, soha nem hallottnak hat. Egy külső folyásában az egyhangúságig egyszerű, csaknem eseménytelen élet muzsikája ez, amelynek csak belső eseményei vannak, finom és mély lelki kalandjai, s ezek igézően szép