A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

ZSIGMOND JÁNOS A Farkasréti régi katonatemető

életmódjához tartozik a gyakori áthelyezés, akkor is, ha ez esetleg nem is tendenciózus birodalmi érdekből történik, mint talán akkoriban. Nagyon érdekes volt a soknemzetű ország fiair — még — egy helyen látni nyelvükben, nevükben, felirataikkal; régi funkcióikat, sóhajaikat olvasni, érzékelni a számos német név mellett a szláv, olasz vagy egy szem román feliratot, természetesen a mégiscsak többségi magyar nevek szomszédságában. (íme, egy adalék ahhoz, miért kellett volna megvédeni ezt a kis rezervárumor — a szó rossz mellékzöngéje nélkül —, akkor, amikor jóval nagyobb testvértemetőjét Rákoskeresztúron már csak hírmondóként, molekuláiban lehetett fölfedezni korábbi önmagához mérve.) A kezdeti, csak névvel jelzett betemetési adatokból nem egyértelmű, hogy eleve tiszti temetőnek szánták-e, illetve az azonosítható nevek természetszerűleg magasabb rendfokozatúakra utalnak. De a későbbi használat is azt igazolta, vagy úgy látták az illetékesek célszerűnek, hogy ide csak tiszteket temessenek, valamint családtagjaikat. Ez jellegében eltér a nagy rákosi katonatemetőtől, ahol a parcellákon belül külön sorokat képeztek tiszti családoknak. Azért ott is ugyanúgy temetve voltak egészen magasrangú személyek is. Farkasréten is voltak ugyan legénységi temetések, számosabban főleg a fővárosi bosnyák őralakulattól, talán egy szakasznyian, de őket idővel elhelyezték a 7-es parcellából. A békeévek után az első világháború természetszerűleg fölgyorsította a telítődést. Megmaradt néhány hősi halálra utaló emlék, és ebből az időszakból is látható volt egy-két -— talán posztumusz kitüntetésnek szánt — legénységi sír is. Ezek sem egyenkövek voltak, mint a rákoskeresztúriak. Az 1919-es forró nyár áldozatait többnyire nem ide temették, de a bejegyzésekben akadt utalás vágott meg lőtt sebekre is. Évszám nélküli korhadt deszkadarab emlékeztetett özvegye sírján a meggyilkolt Fery Oszkár altábornagyra, bizonyára csak jelképesen. Érdekes beleolvasni az első háború utáni időben a katonasírokat látogató és azokról, köztük a farkasrétiekről megemlékező bajtárs, Suhay Imre altábornagy vissza-visszatérő írásainak egyikébe {Pesti Hírlap, 1934): „A farkasréti temetőnek külön katonai része van, mely azonban jóformán teljesen megtelt, mindössze 8-10 hely várja még lakóját. Olyan katonákat akarnak már csak oda temetni, kik a világháborúban kitüntették magukat. Találunk ott is sok szép, megható síremléket. Egy híradó csapatbeli tiszt sírkövéről a telefonhuzalok sírjába visznek, ellenőrizheti, vájjon helyesen kapcsolnak-e sötétzöld hajtókás katonái; a hősi halált halt fiatal repülőtiszt emlékkövén a földre zuhant sas felé kígyó kúszik alattomosan; puskájára támaszkodva bánatos Mollináry baka búsul gazdája eltávozásán. Ott találjuk Lorx tábornok sírját, aki végigküzdötte a világháborút, 1922-ben egy vakbélgyulladás után fellépett komplikációban halt meg hirtelen. Báró Apor tábornok, az 5. honvédhuszár hadoszrály parancsnoka, még 1917-ben került ebbe a temetőbe, nem messze tőle van még vitéz báró Abele altábornagy sírja, vitéz Csörgey Károly tábornoké, aki Hajmáskéren járt szerencsétlenül egy csőrobbanás alkalmából. Megható a fiatal Hanzély főhadnagy síremléke, ki egy fiatal leányt tart karjaiban,