Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

hibámnak azt tartom, hogy magammal alig törődtem. Abban az örök problémában, hogy tücsök legyek-e vagy hangya, én a tücsök szerepét választottam. — Első versem 13 éves koromban jelent meg egy gyermeklapban. Első versemnek ez volt a címe: »Eletbblcsesseg«. Kénytelen vagyok megállapítani, hogy azóta sem lettem bölcsebb. — Amint látja tehát, meglehetős optimizmussal nézek az elkövetkező hatvan évem elébe. 239. Voloscai emlék Megvesztegetett az olajfa illata, ennélfogva átmentem Voloscába. Egy kert alatt támadt rám orvul ez az édeskés, egy kicsit émelyítő illat... mi közöm is van ehhez az illathoz? Nyomban eszembe jutott egyik régi versem, amelyben megörökítettem, istenem, milyen sommásan, milyen elkoptatott, felületes és együgyű jelzővel! Édes: ennél többet nem tudtam róla mondani. Hiába is mondtam volna, mert a tízszótagos verssorba éppen csak egy kéttagú szó fért még bele. Nem vitás, hogy ez az illat, amelyet ma hűvös józansággal édeskésnek és émelyítőnek bélyegeznek, a vers születésének a pillanatában csakugyan édes volt mámoros fiatalságom számára. Voloscai emlék: ez volt a vers címe, és az olajfán, a tengeren és néhány sirályon kívül szerepelt benne egy fiatal szőke hölgy is, akiért annak idején rendkívül hevesen rajongtam, és aki természetesen szintén édes volt. Egyáltalában akkor édes volt minden, ez a jelző akkor harapódzott el a magyar irodalomban és a környékén hemzsegő kávéházakban. Rossz a memóriám, saját írásaimra se nagyon emlékezek. Ennek a versemnek is egy-két sora jutott csak eszembe. Azóta se olvastam el, amióta megírtam, de azért nagyjában tudom, miről szól. A költő Volosca szűk utcáin bolyong, a kék eget nézi, a zöld tengert, a hullámokon ringatózó kövér fehér sirályokat és a ruhaszámító kötelekre kiakasztott mindenféle női holmit. Egyszerre két betűt pillant meg az egyik ilyen csipkés apróságon: az imádott kisasszony nevének a kezdőbetűit. A költőt szíven döfi a két jól ismert betű, ráeszmél arra, hogy szerelme nélkül nem tud élni, azon melegében csomagol, és hazautazik Budapestre. Hogy későn érkezik már, mert a kisasszony időközben másfelé orientálódott, arról a költő nem beszél. Bátran ottmaradhatott volna Voloscában, ahová csak negyven esztendő múlva jutott el megint. Ebben a mai Voloscában új nevük van a zeg-zugos utcáknak, a merészen kanyarodó régi lépcsőknek, és nyoma is alig a régi olcsó tabáni romantika-