Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

nak. Hiába keresem az ablakok között a ruhaszárító kötelekre aggatott női holmit is, amely valamikor dalra ihletett: a régi házak nem tárják ki többé titkaikat, és azt a csipkés kis izét, amely nagyanyjuk korában divatozott, a mai kisasszonyok nem hordják többé. A szűk kis utcák házai mind mélyebben süppednek a földbe. Ellenségesen tátják ki szájukat, mintha el akarnák nyelni egymást. Macskák sétálgatnak a lépcsőkön; amikor látnak, elsompolyodnak, mintha rossz volna a lelkiismeretük. Macska néz ki az ablakon is, a másik fönt ül a zsalugáteren. A tenger felé kanyarodó szűk kis utcákban több a macska, mint az ember. A kapualjak falára akasztott, összesodrott vitorlák, a régi kőfalak tövében, fekete rudakon, kifeszített hálók. De a háztetőn ott a rádió drót-csápja. O, távoli fantasztikumok! Boldogabb leszek, ha józan elemeikre bontom föl őket? Ha megtudom, hány unokája van annak a szőke kisasszonynak, akiről negyven évvel ezelőtt azt a verset írtam? 240. Heltai Jenő — 60 éves Az élet mai forgatagában nem szabad megállni semmi ilyen eseménynél. Tudomásul vettem az életnek ezt a mérföldkövét és dolgozva megyek tovább az utamon Ezeket a tömör, tiszteletet parancsoló szavakat Heltai Jenő mondja az újságírónak, aki intervjúért ment a 60 éves íróhoz. Heltai Jenő tehát egy ünneplő percre se akar megállni a munkának azon az útján, amelyen nagyobb irodalmi távolságot kevesen jártak be előtte. A magyar irodalom minden barátja és a magyar irodalmi közélet minden szereplője parancsnak tekinti Heltai Jenő kívánságát, amelyet azzal tisztel meg, hogy nem állítja meg útján az írót, aki folytatni akarja munkáját. Az a negyven esztendő, amit életének hatvan esztendejéből Heltai Jenő a magyar irodalom elismertetéséért harcolt végig, mint irodalmi nagykövetünk: kultúrhistóriánk egyik legszebben írott fejezete. Ennek a negyven esztendőnek alig volt egy perce, amikor az ünneplésre ne adott volna okot. De Heltai Jenő, aki negyven esztendeig nem engedte közel magához az ünneplőket, csak önmagához hű és elhivatásához, amikor hatvanadik évének küszöbén talán még egy pohárköszöntőre se akar megállni elfoglaltságában. A magyar irodalomnak nagyon nagy szüksége van még Heltai Jenő munkásságának folytonosságára, és ezért önzésből is meghajol kívánsága előtt. A szeretettől azonban, amellyel a magyar irodalom ragaszkodik hozzá, nem lehet megtagadni a zsebkendőlobogtatást, amely a múlt iránt érzett büszkeséggel és a jövőbe vetett reménnyel kíván jó utat a törhetetlen és fáradhatatlan Heltai Jenőnek.