Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

Hogy a színházak liberálisabbak lehetnének, az természetes! Ezzel a munkaprogrammal, amit látok, azt hiszem, bajosan kel életre a magyar irodalom, mert most aztán egész őszintén kimondom, a színházak talpraállítása attólfügg, hogy hogyan állítják talpra először a magyar drámairodalmat! Áldozatok árán is dolgozniuk kell ezért, mert különben ők maguk is belefognak pusztulni. AZ ÚJSÁGÍRÓ: Megint a közönségre hivatkoznak. »A közönségnek nem kell az irodalom, a közönség nem tűr problémákat a színpadon.« HELTAI JENŐ (legyint egyet): A közönséget a vitába belevonni frivol játék. Nagyon jól láttuk, hogy a közönség éppúgy »beveszi« a Peer Gyntct, a Gyranót, mint ahogy megtapsolja a bohózatot, vagy az operettet. A közönség mulatni akar a színházban. Ez nem azt jelenti, hogy »röhögni«. Mulatság az is, hogy nemes, előkelő karaktereket látok a színpadon. A mulatságban éppúgy benne van a meghat ódás, mint a nevetés. És egy meghatott pillanat éppúgy elszórakoztat, mint az élet leggroteszkebb, legkomikusabb színpadi feltálalása. A közönség szívesen álmodozik valami olyan szépet, amit az életben sohasem lát vagy kap. Miért legyen ez a szép a legordenárébb, a legolcsóbb?... AZ ÚJSÁGÍRÓ: Tehát hogyan képzeli el a jövőt? HELTAI JENŐ: Nagyobb liberalizmust. Próbálkozzanak, kísérletezzenek. Még ha áldozatokba kerül is! Volt itt idő, amikor ezt nem bánták meg. Harminc évvel ezelőtt virágját élte Budapesten Sardou, Bisson, Flers és Caillavet (mint fiatalok). Ha valaki akkor azt mondja, én konkurenciát csinálok ezeknek az uraknak magyar írókkal, akkor azt kinevetik. Pedig ugy-e megjött? Nemcsak a magyar színpadokról szorultak ki ezek az írók, sőt már ott voltunk, hogy a magyar írók is helyet kaptak és kapnak francia színpadon. A magyar irodalmat, akármilyen nagy szerepük is volt ebben a magyar színészeknek, mégis a Vígszínház, a Magyar Színház előadásai vitték egészen ki a külföldi színpadokig. Ne oldják meg tehát a kérdést csak kísérleti színpaddal. Ne kerüljék meg délelőtti előadásokkal, matinékkal. A budapesti színházak a tekintélyükkel, az erejükkel, felkészültségükkel súlyukkal támogassák a magyar irodalmat! Állítsák talpra az íi'ókat. Önmagukat támogatják. Én ennél többet nem mondok! AZ ÚJSÁGÍRÓ (feláll. Nézi Heltai Jenőt, amint nekitüzesedett, kipirult az arca, amint beszéd közben néha valami melegebb érzéstől elfátyolosodott a hangja. Nézi ezt a jóságos arcot és szó nélkül meghajol. Elolvasták, amit Heltai Jenő mondott? A színész tanulja meg kívülről! Az igazgató rámáztassa be. Ha darabot választ, akkor előbb gondoljon Heltai Jenő szavaira. Ezekre a nem is »szavakra«. Vájjon meghallgatják-e Heltai Jenőt?)