Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

rosszallón csóválta a fejét, anélkül, hogy a foksztrottot azért egy másodpercre is abbahagyta volna. A hölgy egy kicsit sértődötten jött vissza, és részletesen elmagyarázta nekem, hogy csak azért táncolt, mert jobb lába, amelyet addig tiszteletre méltó türelemmel pihentetett a bal térdemen, tökéletesen elzsibbadt. Vallomását azzal hitelesítette, hogy most bal lábát tette a jobb térdemre. Azonban mielőtt az is elzsibbadhatott volna, Lord Chamberlain megjelent az asztalomnál, és miközben a világítás lebágyadt a felére, rendkívül gyorsan rendkívül nagy számokat írt egy darab papirosra. — Záróra! Záróra! — süvítették a pincérek. A terem rohamosan kiürült, a hölgy az öltözőbe sietett a köpenyéért meg a kalapjáért. Prof. Pax rám nézett, nagyot nyelt, megint rám nézett, és egy kicsit bizonytalanul megszólalt: —• Ragaszkodik ahhoz, hogy a hölgy hazakísérje? — Nem. Prof. Pax könnyedén meghajolt. Arckifejezése nem változott meg, sápadt és fagyos volt most is. De hangjában enyhe megkönnyebbülés volt, amikor azt mondta: — Jobban is szeretem. A hölgy ugyanis menyasszonyom. 194. Valamikor órákig bámészkodtam a könyvkereskedés kirakata előtt. Elolvastam minden könyvnek a címét, írójának a nevét, az ablak üvegén és a könyv borítékán keresztül ismerkedtem, barátkoztam, bizalmaskodtam velük. Lassan-lassan fölfedeztem, azért állok ott, hogy a könyvek bámuljanak engem, megsúgják egymásnak: ez az, ő az, a dermesztőn nagy író! Ma szemérmesen, szemlesütve surranok el a könyvkirakatok mellett, egy pillantást se vetek rájuk, vigyázok arra, hogy észre se vegyenek... régóta tudom már, hogy nem érdeklem a könyveket. 195. Emlékszem arra a kurta, alig emelkedő útszakaszra Pompejiben, amelynek elején Heltai Jenő — sok-sok évvel ezelőtt — hirtelen megállt: — Hegyre nem megyek — jelentette ki mosolyogva és hagyta a kis társaságot, menjen előre, kíváncsiskodjon, lásson. No, igen: bölcs kényelmében, költői nyugalmában ezt tette Heltai Jenő nem egyszer az életben is: hagyta a kapaszkodókat, a szellem, a közélet ifjú-vén turistáit, hadd törtessenek eléje, föléje, ő csak álldogált alul béké-