Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

PANCI, MANCI (együtt) Nagyszájú, csitt! stb. MANCI (Dömötörhöz) Ha magára nézek, ha magára nézek, Szörnyű haragtól alélok, enyészek. PANCI (ugyanúgy) S ha magára nézek, ha magára nézek, Lelkemben tombol egy vipera-fészek. Ha magára nézek, a szívem kesereg. DÖMÖTÖR (kétségbeesve) Jaj, ez se szeret. Jaj, az se szeret. MANCI: S ha magára nézek, sírok, mint a gyerek, A szívem pityereg, a szívem pityereg. DÖMÖTÖR: Jaj, ez se szeret, sőt, az se szeret. PANCI, MANCI (együtt) Jaj, mit csinált velünk a gaz. stb... 331. Heltai Jenő most Hamupipőke történetét meséli el — színdarabban. Persze nemcsak drámai átalakító munkát végzett a mesén, hanem hozzáadta önmagát, költészetét, humorát. így aztán azt mondja nekünk Heltai Hamupipőkéje, hogy maradj olyannak, amilyen szíved legmélyén vagy. Ha meg akarod hódítani az életet, tedd azt, de Hamupipőkeként hódítsd meg s ne cseréld el szép, egyszerű emberi lényedet egy másik, kívül csillogó, mesebeli hercegnői rangot viselő hiú káprázatra. Merj önmagad leríni, erről mesél és tréfál Heltai. Ezért cseréltet ruhát Tulipán királyfival és csalósával, Dömötörrel, s ezért viszi el a palotabeli bálba Abu-Mabu varázslatával Hamupipőkét, s változtatja aranyszőke hercegnővé. E hármas szerepcsere bonyolítja az amúgy csak „egyszerű" varázslatot, s teszi nagyon emberivé a csodálatosságokat. A színpadra pöndörített Hamupipőke bonyodalmaiból, jókedvéből, szép soraiból kiszól a költő: azért mesélek nektek, hogy sohase felejtsétek el, az igazi szépség az egyszerűségből, az igazi nagyság a szorgos kis életekből fakad. Az ember dramaturgiai élményeit összeszedve is felsóhajt előbb: lám, az igazi költő megőrzi a hitet az emberekben, az ifjúságban, a szerelemben. Tud mosolyogni a világra, amelyet egyszerre lát gyönyörűnek és esetlennek. Heltai optimizmusa nem fölvett póz vagy a jelen iránti udvarias maga-