Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

pontosan negyed négykor a fákon a fővárosi madarak? Hova lettek a fák és hova az énekesmadarak, elsősorban a karmesterük, az az ismeretlen vén ma­dár, aki mindig elsőnek mondta azt, hogy: pity? A többi mintha csak ezt a fi­gyelmeztetést várta volna, nyomban rázendített, mint valami jól kipróbált zenekar. Hova lettek? Ma már egyik sem tagja többé a Klubnak, sem a mada­rak, sem a fák. És hova lett az a sok hollywoodi rendező és filmsztár, aki ott ült velünk madárszó-lesen? A nevükre sem emlékezek már, talán Hollywood sem tud többé róluk. Aki nagy énekes vagy muzsikus megfordult Pesten, úgy jött a Fészek Klubba, mintha hazajött volna családjához. Énekelt vagy muzsikált nekünk. És elvitte jó hírünket szerte a nagyvilágba. A Fészek nevét ismerte az a művész is, aki sohasem járt Pesten. A Klub európai atmoszférájában az idegen rögtön megérezte, hogy ennyi kedvesség, nyíltság, vendégszeretet, szívesség és önzetlenség nagy kultúrára valló, az irodalomért és a művésze­tért rajongó lélekből fakadhat csak. A Fészek többet tett Magyarországért, mint egész diplomáciánk. Ezt a szellemet és ezt az épületet döntötték romba már a bombákat megelőzőn is a nyilasok. Ezt az épületet: Ujházy Ede, Kiss József, Bródy Sándor, Hegedűs Gyula, Szerémy Zoltán, Beöthy László, Csortos Gyula, Törzs Jenő, Rippl-Rónai, Zala György és Tolnai Ákos házát, a magyar művé­szet, a magyar írás házát. A Fészek elmúlt félszázadának sok a nagy halottja, de szerencsére sok dí­sze van az új generációknak is. A Klub nem nézte tétlenül a pusztulást. Né­hány elszánt, lelkes tagja a felszabadulás után nyomban hozzálátott ahhoz, hogy a Klubot talpra állítsa. A szó legszorosabb értelmében talpra kellett ál­lítani az épületet, meg kellett foltozni az Achilles-sarkát. A semmiből előte­remtett pénzzel megcsinálták előbb a földszintet, úgy-ahogy az udvart, az építkezés lassan mászott föl az első emeletre. A tagok nem törődtek a siral­mas külsőségekkel, téglarakások és állványok között bukdácsolva, roskado­zó falakat kerülgetve követték az építkezést. A Fészek eleinte föléledt csak, azután lassan-lassan élni kezdett. Szellemének a sebeit rögtön kihe­verte, ma megint az írói gondolat és a művészi alkotás szabadságának, a megértésnek, az egymás megbecsülésének diadalmas háza. Most, hogy má­sodik emeletét is helyreállították már, eltűntek a testi épségén ejtett se­bek is. A tagok visszakapják nagy hangverseny- és felolvasótermüket, olva­só- és dolgozószobájukat is. A pincéből előkerültek a képek meg a szobrok, a sötétségből világosságra virradtunk. A Fészek szombati ünnepe a világosság ünnepe, az új magyar művészet és az új magyar irodalom ünnepe. És ünnepe a békének. A Fészek új falai között elindult a békés, szép, új magyar kultúra.

Next

/
Thumbnails
Contents