Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

Mikor nagy hangon szónokol, Ünnepli ónt sok rúzsosajkú nemtő, Rongy hősködő, megkergült hazamentő, Labanc... De ördög és pokol, Ez a magyar? Jaj, szörnyű kép! Ez a magyar, kit balsorsában isten Megáldjon, védő karral megsegítsen, Mert megbűnhődte már e nép ? Sötét jövendő! Oly sivár, Mint ez a zsúfolt, mocskos, néma kripta. Utódait hol buzgón szaporítja Tetű, poloska, svábbogár. Én mást tanultam, mást tudok. Hát ez Petőfi, ez Kossuth hazája? Szégyenbe fúlt. Sarat köptek ma rá a Bitang, lepénzelt hazugok. Ez a magyar? Szegény magyar. Miattad hull a könnyem, mint a zápor, Hazád miatt, bölcsőd miatt, mely ápol, Sírod miatt, mely eltakar. Szegény hazád ma elmerül, Megfojtja szenny, kín, szolgaság kínálja. Ki hallgatott a költő Szózatára? „Légy híve rendületlenülT Itt ülök a fagyos kövön, Öreg tolonc a híres Egeresben, Volt magyar író... ej, mit emlegessem? Megérdemeltem. Köszönöm. 301. A második világháború alatt egészen Szálasi kormányalakításáig szép Pozsonyi úti lakásában élt a Heltai-házaspár, éppen csak a kapura került sárga csillag, s ők nem mutatkoztak az utcán. Sok rokont, ismerőst látogattam ak-