Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

Külön Figyelmet érdemel az átírás verses formája. Frissen gördülő rímes jambusai még könnyedebbé teszik szellemes dialógusát és egyúttal biztosítják a tündérjáték légies hangulatát. Heltai Jenő drámaírásában, úgy érezzük, fordulópontra jutott a magyar dráma. Heltai visszahelyezte a színpadi verset régi jogaiba, ahonnan a naturalizmus művészietlen szemlélete kiűzte. A néma levente, Az 1002-ik éjszaka és a Lumpáciusz Vagabundusz dialógusaival bebizonyította, hogy ismét lehet versben beszélni a színpadon, sőt a színpadi beszéd meg is követel bizonyos kötöttséget. Egyelőre csak a mesejátékban és a bohózatban látjuk ennek gyakorlati megvalósítását, de A néma levente és a Lumpáciusz egyes naturálisába jelenetei azt bizonyítják, hogy a modern színpad akkor is elbírja a verset, ha nem áll mögötte a bohózat vagy a mesejáték valószerűtlenségének és komolytalanságának az alibije. 290. A szamár és a rózsa A szamár betévedt a virágoskertbe, ahol buján pompázott a rózsatő. A szamár megállt a rózsatő előtt, és elgondolkozott. — Ez hát a rózsa, amelyért az emberek annyira rajonganak — mondta. Kíváncsian letépte a rózsát, és megette. — Ez az? — mondta aztán kiábrándulva. — Ettem már jobbat is. 291. Fia — aki „őskeresztény" anya és megkeresztelkedett apa gyermeke lévén a kor pillanatnyi törvényei szerint nem számít zsidónak — apja tudta nélkül kérelemmel fordul a hatóságokhoz, hogy mentesítsék apját a zsidótörvények alól. 292. Budapest, 1944. július 25. Méltóságos Államtitkár Ur, Nagyon tisztelt Barátom. Fiam, N. Heltai János néhány nappal ezelőtt közölte velem, hogy a Kultusz Minisztériumhoz kérvényt adott be, amelyben úgynevezett érdemeimre való hivatkozással a zsidórendeletek alól való fölmentésemet kérelmezte. Közölte velem azt is, milyen rendkívüli jóindulattal — ha szabad azt mon-