Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

Nagy a sötétség és kevés a fény: Mit bánom én! Mit bánom én! Ha látom azt, hogy mennyi itt a hóbort, Fölhajtok akkor egy pohárka jó bort, A kalapom szememre vágom, Mit keresek még ezen a világon ?... A csillag egykor tiszta volt, Ma az öreg Nap csupa folt, S a Hold dülöngve, részegen Piros pofával jár a kék egen. (Próza.) Mint én, itt lent a földön. Vagy nézd a Göncöl szekerét, A hét csillagja szanaszét, A vén tejút ma csupa víz, A csillagokban hol a régi tűz? Ez a világ már oly rozoga, vén: Mit bánom én! Mit bánom én! Ha látom azt, hogy mennyi itt a hóbort, Fölhajtok akkor egy pohárka jó bort, A kalapom szememre vágom, Mit keresek még ezen a világon?... [...] Az ég sötét, bús bakacsin, Ahány a csillag, annyi szín, Ez sárga, az zöld, ez veres És egytül-egyig egymással peres. Kos és vízöntő, skorpió... Az állat-övben semmi jó, Ki tegnap égett, ma kihűl, Ki tegnap állócsillag volt, ma — ül! Ha cserbehagy is olykor a remény: Mit bánom én! Mit bánom én! Ha látom azt, hogy mennyi itt a hóbort, Fölhajtok akkor egy pohárka jó bort, A kalapom szememre vágom, Mit keresek még ezen a világon?...