Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

A költő lehorgasztotta a fejet, és roggyanó térddel, megtörten hazafelé indult. Eszébe jutott egész élete, életének sok millió kudarca és tévedése. Egyszerre megértette, miért áll itt kopottan, öregen, szegényen, betegen, olcsó kis fürdőhelyen, alacsony hegyen, ügyvédek, nevelőnők és szöges cipőjű álturisták világában, messze a ragyogó élettől, a pénztől, a dicsőségtől: fontoskodó volt, amikor játékosnak kellett volna lennie, mindig erős akart lenni, és sohasem tudott ellentállni a csábításnak, sohasem azt tette, amit kellett volna, és mindig megbánta azt, amit nem tett, mindig mást mondott, mint amit akart, sohasem ott szólt, ahol kellett volna, mindig tovább ment, mint ameddig kellett volna, mindig ott kiabált, ahol senki sem hallotta, és mindig ott kereste a visszhangot, ahol senki sem felelt neki. 287. Heltai Jenő átdolgozta, mai színpadra alkalmazta — ahogy ő mondja — versbe szedte Nestroy százéves bohózatát: a Lwnpááusz Vagabunduszx.. Azután fogta és könyv alakban önmaga kiadta. Úgy látszik, nincs igazgató, aki előadná és kiadó, aki megjelentetné. Nestroy nem kellett, vagy Heltai Jenő? Senki sem fog felelni a kérdésre, de a némaság döbbenetes csendje hangosabban beszél minden válasznál és érthetőbben minden szónál... És az olvasóközönség, amely mosolyogni, gyönyörködni fog a költő legújabb remekén, élvezni fogja ötletességét, humorát, könnyedségét, fantáziájának játékát és édesen finom verselését, hálásan köszöni majd meg Heltai Jenőnek, amiért ő maga adta kezébe legújabb művét. 288. Lumpáciusz Vagabundusz Második felvonás, hatodik és hetedik kép Dal a csillagokról Mióta itt az üstökös, Az atmoszféra oly ködös S a csillagok közt odafent Már fölborult a régi, égi rend. A megszokott nem kell nekik, Más, új úton jár mindenik, Ez jobbra hajt, az balra hajt És ez csinál ma annyi, annyi bajt.