Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

Más munkáim több ellentmondást váltottak ki, mint ez a legutóbbi, amely optimizmusával, mesehangulatával és játékosságával jobban kielégíti a derűre és örömre szomjazó közönséget. 263. Heltai sikere arra tanít, hogy még sincsen igazuk azoknak, akik most kárörvendezve dörzsölik tenyerüket és hangosan mondják: íme, szőlőből is lehet bort préselni, tiszta irodalom is lehet siker a színházban. Nincsen igazuk, mert Heltai darabja csakugyan remekmű; de a remekművek ritkák. Ez a remek például Heltai írói, költői, sőt drámaírói pályájának betetőzése; de ahogy Heltai nem írhatta tíz, sem húsz év előtt a „Néma leventé"-t — mert ahhoz, hogy egy költő találkozzon a maga remekművével, égi és földi jelek végtelen sorozatának találkozása és egybeesése szükséges —, úgy nem kívánhatjuk a színpad híres, beérkezett és agyafúrt mestereitől, hogy rögtön és állandóan kivágják a magas cé-t. Lám, az irodalom! — mondják kárörvendezve azok, akik a giccset is rosszul csinálják. De éppen a „Néma levente" nagy és nemes sikerének dicsfényében látszik meg, hogy nálunk, legalább is színpadi irodalmunkban, nemcsak a remekművek hiányoznak, hanem inkább az átlag silány és rosszhiszemű. Egy korszakot nem lehet soha a zsenin mérni; pontosabb eredményeket kapunk, ha a zseni kortársainak teljesítményeit vizsgáljuk. Ami engem például a zseni Adyban sokszor megijesztett, az nem annyira művének jellege és hibái, mint inkább feltétlen híveinek és epigonjainak minősége. Minden zseninek olyan epigonja van, amilyet megérdemel. Nem az a baj a magyar színpadi irodalom körül, hogy gyakorlott mesterei nem írnak állandóan „tiszta irodalmat", tehát „Néma leventé"-ket; nagyobb baj, hogy amikor leülnek hideg fővel és elszánt indulattal giccset írni, ez a giccs irodalmi igényekkel, de ugyanakkor a giccshez is méltatlan eszközökkel jelentkezik. Szőlőből is lehet bort csinálni, igaz; de giccsből jóhiszeműen csak giccset lehet csinálni. Az a „világhírű magyar drámaírás", amely sokáig exportunk egyik jelentékeny tétele volt — (ma már nem az) —, pretenciózus volt, szakszerű volt, mindent jobban tudott, de átlagában éppen színpadnak, éppen giccsnek, éppen jóravaló, mesterségbeli munkának volt a közepesnél is igénytelenebb és rosszhiszemű. Heltai megírta a „Néma leventé"-t, de ahhoz, hogy ezt a tiszta és előkelő remeket megírhassa, elébb megpróbálta például a „Tündérlaki lányok"-at — s a „Tündérlaki lányok", igen, minden Heltai-színdarab minősége, igénye garancia volt arra, hogy egyszer elkövetkezik majd a „Néma levente". Nem lehet évtizedekig szemétben kincset keresni, s aztán egy napon tógában, sugározva kiállani, hogy megtaláltuk a bölcsek kövét; az igazi író