Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Legalábbis ez az anekdota járta a tudós egyházi férfiúról. Amikor így ingerkedtünk vele, szelíden mondta: — Az urak tiszteletlenek. De az epigramma nem rossz. Az emlékezetes játszma 1899. január elsején, déli egy órakor fejeződött be. Atkártyáztuk az éjszakát és az újév első délelőttjét. Amikor az asztaltól fölkeltem, egy fillérem sem volt. Minden pénzemet elvesztettem. Kiss Józseftől kellett előleget kérnem legközelebbi heti cikkemre. Elkeseredetten mentem haza, lefeküdtem, de aludni nem tudtam. Rettenetesen szégyelltem magamat. Irtóztató összeget vesztettem, vagy négyszáz koronát, harminc-negyven versnek és humoreszknek a tiszteletdíját. Ebben a tisztelet nagyobb volt, mint a díj. A Magyar Hírlap számára nekem kellett a mindennapi négyoldalas regényfolytatást szállítanom. Franciából vagy németből fordítottam a külföldi regényeket, ezekért nem fizettek sem az írónak, sem a fordítónak. Ez afféle szerkesztőségi ráadás munka volt csak. Amikor a fordítást meguntam, pihentetőnek hébe-korba eredeti regényt írtam. Két regényemet csempésztem be a regénymellékletbe, a H off manne meséit és a Száműzötteket. A szerkesztő nem törődött velük, nem ért rá arra, hogy elolvassa őket. Mindegy volt neki, hiszen ezekért sem fizetett. Patriarkális idők voltak ezek, bohémségre neveltek, és szocializmusra izgattak minket. De akkor mi, fiatal újságírók, mint állítólagos értelmiség, nem kellettünk a szocialista pártnak. Tagnak jelentkeztünk, de visszautasítottak minket. A pártba munkásokat vettek föl csak. Akkor jelent meg Tolsztoj Leónak Föltámadás című, hatalmas regénye. A Magyar Hírlap nyomban lecsapott a regény német fordítására. Az orosz írók nem csatlakoztak a berni szerzői egyezményhez, szerzői jogaikat úgy védelmezték, hogy műveiket az orosszal egyidejűleg németül is megjelentették, és német kiadójukra bízták munkáik nemzetközi védelmét. A magyar kiadók azzal utasították vissza a lopás vádját, hogy a regényt orosz eredetiből fordították. Ezt nem lehetett ellenőrizni. A Föltámadás első magyar fordítása az én munkám volt. Cselingerián Jakab, a kedves, fekete szakállas, egy kicsit furcsa örmény újságíró, lapunk balkáni szakértője segített benne. Tudott oroszul, bolgárul, románul, szerbül, mindenféle más nyelven is. De a Budapesti Hírlapnak öt nyelven beszélő tudós Somogyijával szemben ő öt nyelven hallgatott. Tolsztoj regényét eredetiben olvasta. Arra kellett vigyáznia, hogy fordításomban hajmeresztő hibát ne kövessek el. Mindig volt számára jó cigarettám, ennek fejében kisebb tévedéseimet nagylelkűen megbocsátotta, annál szívesebben, mert magyarul nem tudott, és szövegemet amúgy sem értette meg. Talán az eredeti orosz szöveget sem. Tolsztojnak ez a regénye döbbenetesen hatott rám, sokkal erősebben, mint sok más, ennél jóval különb regénye, amelyet később olvastam csak.