Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

ki sem intézte hozzá, még maguk az irigylésre méltó fiatal hölgyek sem, akik — valljuk meg őszintén — édes keveset törődtek a Rataplan szerelmével. E hölgyek részint színésznők voltak, azonkívül pokolian erényesek, akik azt sem engedték meg a kitűnő alanyi költőnek, hogy féltékenyen gondozott körmöcskéjüket megcsókolja. O azonban nem sokat törődött a tilalommal, mert még a szájukat is megcsókolta, sőt a vállukat is, vagy beletemette a fejét a kibontott szőke és barna hajtengerbe és teleitta magát annak csodálatos parfümjével. Többet a derék Rataplan nem óhajtott, mert az ügy őt csak addig érdekelte, míg a győzelem kétséges volt. Eddig a pontig szenvedélyesen és vakmerően udvarolt — itt, amikor már nem kellett kudarctól tartania, szivarra gyújtott és visszavonult. Hogy szépen fejezzem ki magamat: beérte az erkölcsi sikerrel. A szerelem örökkévalóságának ez a titka — mondotta ő és hajfürtjeivel elkészülvén, lesietett a lépcsőn, hogy A. kisasszonynál tisztelegjen. A. kisasszony a fekete osztályba tartozott, csak a szeme volt kék. Egy báró udvarolt neki, aki kiskorú volt de féltékeny és ha azt akarta mondani r, akkor előbb jó félóráig köhögött és azután azt mondta v. Mikor a derék Rataplan belépett A. kisasszony a jegesmedvebőrön feküdt és azzal mulatta magát, hogy a kis papucsaival egy Ámor-szobrot igyekezett eltalálni. Ezt ő szereptanulásnak nevezte. — No lám — mondta a költő és leült a medvebőrre. Ma szép idő van — tette hozzá némi habozás után. — Igazán? — kérdezte A. kisasszony érdeklődve. — Becsületszavamta — mondta a költő komolyan és végigsimította az A. kisasszony fekete haját. — Már megy? — kérdezte megint A. kisasszony. — Igen, már megyek — mondta a költő és igen méltóságteljesen távozott B. kisasszonyhoz. — Jó, hogy jön, mondták neki itt. Éppen elmegyek hazulról. Ha öt percig vár, lekísérhet a lépcsőn. A kitűnő alanyi költő bólintott a fejével, leült egy karosszékbe és várt. B. kisasszony a szomszéd szobában öltözködött, az ajtó azonban nyitva volt. — Ne merjen benézni — hallatszott hirtelen B. kisasszony hangja. Rataplan tudta, hogy most már bátran benézhet, mert B. kisasszony ezt csak olyankor szokta mondani, mikor már elkészült a toileteével. Nyugodtan belépett tehát a szomszéd szobába, ahol még sikerült a B. kisasszony nyakára egy csókot nyomnia. Azután fütyörészve kisérte le a lépcsőn és ellenkező irányban nekivágott egy mellékutcának. C. kisasszony szintén a fekete osztályba tartozott (a B. szőke volt), de ő viszont megmagyarázhatatlan rokonszenvvel viseltetett a bankárok iránt.