Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

re, és hogy ő a Szikszay előtt állván, nem tudott a tíz között választani. Nem, őt aznap senki sem hívta meg ebédre, neki aznap egy krajcárja sem volt, és ő a második bekezdésben említett kérdést, mindezeknek a szomorú tényeknek a tudatában, a felelet minden reménye nélkül ismételgette magában. Ha üzletszerűleg foglalkozott volna a filozofálással, bizonyára nem mulasztotta volna el ezt a kedvező alkalmat, hogy huzamosabb ideig elmélkedjék a lélek erősségén és a test gyöngeségén. Fájdalom, ő nem volt filozófus, ennélfogva minden gondolata és kívánsága ebben a felkiáltásban összpontosult: — Ebédelni akarok! Mindez addig tartott, míg a Kossuth Lajos utca felől egy elegáns megjelenésű, karcsú, fiatal, szőke hölgy nem kanyarodott be a Kerepesi útra. A kitűnően öltözött fiatalember néhány másodpercig fürkészve nézett végig a bájos jelenségen, azután gyors elhatározással és sebes lépésekkel csatlakozott hozzája. Udvariasan megemelte a kalapját, és olyan hangon, amely a lehető legmagasabb fokú kíváncsiságot árulta el, azt kérdezte a fiatal hölgytől: — Nem mondaná meg, kedves kisasszony, hol fogok én ma ebédelni? A fiatal hölgy leplezetlen csodálkozással bámult a kitűnően öltözött fiatalemberre. Azután durcásan vállat vont, és nem éppen nagyon barátságosan azt felelte vissza: — Mi közöm hozzá? — Nagyok sok — mondta a kitűnően öltözött fiatalember szeretetreméltó nyugalommal. — Ha csak egy körömfeketényi szív dobog a nagysád fűzője alatt, akkor nem nézheti nyugodtan végig, hogyan hal éhen egy különben kitűnően öltözött fiatalember, aki tanárainak a megbízható állítása szerint, már a gimnáziumban igen szép reményekre jogosított. Én nagysádat teszem felelőssé az utókor előtt, ha könyörtelensége következtében elpusztulok. A barátságos olvasó bizonyára nem tartja túlzásnak, ha azt állítom, hogy a fiatal hölgy csodálkozása mindjobban növekedett. Csodálkozásába némi ijedtség is vegyült, és titokban azt kérdezte magától, hogy ez az igen kitűnően öltözött fiatalember nem szenved-e pillanatnyi elmezavarban? Éppen ezért megállt, és szigorú hangon így szólt: — Uram, megtiltom önnek, hogy kövessen! Én önt nem ismerem. Ki ön, és mit akar? A kitűnően öltözött fiatalember kifogástalan eleganciával leemelte kalapját, és egyszerűen így szólt: — Puybroche márki vagyok, és ebédelni akarok. — És miért mondja ezt éppen nekem?