Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

De hiába, már minálunk ez így van. Ha egy zsurnaliszta unalmában rossz verseket ír, a többi zsurnaliszta pajtása aztán egekig magasztalja, és kész az új csillag, az új poéta. Heltai is így tűnt fel a magyar irodalom egén. Föltűnt, de nagyon hamar le fog futni, mert a kétértelműségek csakhamar unottakká lesznek. A „Modern dalok" szerzője egészen a blazírt roué benyomását teszi az olvasóra; mily lélekemelő tudat, hogy ezt a könyvet egy alig húszéves ifjú írta! Valóban ez a könyv legszomorúbb bizonysága korunk erkölcsi hanyatlásának. Mikor egy ifjú, ki még az imént került ki az iskola padjai közül, így dalol: Signorina, signorina! Mert — bevallom — mia cara, Szeretem önt végtelen. Én kegyedre éhezem Hogyha vacsorára hína, Éhes vagyok rég magára, Nagy jót tenne énvelem. Böjtölök, de nehezen... stb. úgy elképzelhető, hogy milyen morális nevelésben részesült a mi fiatalságunk. Azonban nem hiszem, hogy ez a „poézis" és tingli-tangli-humor valakinek tessék. Az orfeumok és zengerájok számára kitűnő kuplékat írhatna Heltai; írjon is, ha tehetsége oda vergál — de ne vigye be ez immorális miazmákat a komoly litteraturába, ezt a kritika kikérheti tőle. A „Magyar Figaro" is bizonnyal készséges örömmel közli sikamlós zöngedelmeit, s annak olvasói nagy örömet fognak benne lelni, de ne adja ki könyv-alakban, ahogy más tisztes irodalmi termékek szoktak megjelenni. Ha legalább eredetiség volna Heltaiban, még talán elfogadhatóbbá tudná tenni fölületességét, de ez a „Modern dalok" című vékony füzetke még csak egy igazi szellemes ötletet vagy fordulatot sem tartalmaz. A „Poéta-sors" és „Agónia" címűek például csinosan csengő és ötletesen csattanó versikék, azonban minden gondolatuk másoktól van kölcsönvéve. Ilyen ugyancsak az „Első ideál" is, melyet egész terjedelmében mutatok be az olvasónak: Ha meghalunk, és eltemetnek együtt, Oly kedves, híves őszi est legyen, Mint az, amelyen egymást megszerettük Gül-Baba sírján a Rózsa-hegyen.