Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Mikor a sörital fogyasztásában már jelentékenyen előrehaladtak, fölkel Dalfi Gigás úr és rövid félórai fületlen és farkatlan felköszöntőben az ünneplő székes fővárost élteti. A bájfalusi dalárda rázendíti a jelmondatot, mire a korcsmatulajdonos bezáratja az összes ablakokat és kijelenti, hogy az »Alvo oroszlant« nem jó föllármázni. A bájfalusi dalárda ezután újból táviratoz és Dalfi Gigás sikerült tósztjának ismertetésén kívül a bankettező társaság vidám hangulatát is ecseteli. Végre összpróbát tartanak és mindenekelőtt azt kérdezik egymástól: »Mi zengi túl a berceket?« Erre rögtön azt válaszolják: »A hír, a hír!« Azután tömegesen végigmennek az ormódi temetőn, miközben piros bársony keszkenőiket érthetetlen módon elvesztik. Miután ünnepélyesen kijelentették, hogy piros bársony keszkenőjöket nem bánják, csak a régi szeretőjüket sajnálják, áttérnek a kerek erdőre. Valamennyien ugyanazt a kerek erdőt járják és ugyanazt a barna kis lányt (— viola) várják, még pedig a féltékenység legcsekélyebbjele nélkül. Ezt a jó egyetértést egy kis földrajzi értekezéssel pecsételik meg, amennyiben egyhangúlag konstatálják, hogy a Kolozsvártól Beregszászig vezető út nem mondható valami túlságosan távolinak. Időközben megelégelték a söritalt és egyéb élvezetek után sóvárognak. Dalfi Gigás vezénylő karnagy tanácsára tehát elhagyják az »Alvó oroszlán«-t és melegebb vidékre vonulnak. A »Fiume« szab. kir. városról elnevezett kávéházban mindenekelőtt kiki megissza a maga »nagy feketé«-jét. Azután az egyes szólamok szerint különválnak. A tenoristák (Tenor I., Tenor II.) mint fiatalabb, léha emberek, a hölgyzenekarokat tisztelik meg jelenlétökkel és úgy telepszenek föl a biliárd-asztalokra, mint a dalos madárkák az ágakra. A basszisták ellenben (Basszus I., Basszus II.) már élemedettebb emberek lévén, azt tartják: » Igyunk barátim, rövid az élet, örök a sir! « Ok tehát folytatják az italozást és nagymennyiségű konyakokat, vanília-likőröket, knikebájnokat és hasonló jókat fogyasztanak el. Időközben összetalálkoznak idegen dalárokkal, elénekelik a jelmondatot és rögtön összpróbát tartanak. Az idegen dalárok ugyan egészen mást énekelnek, mint ők, de azért a próba fényesen sikerül. A bájfalusi dalárda azután valahogyan ismét csak együvé kerül és folytatja a fölfedező körutat. A külső Kerepesi-út valamelyik félreeső kávéházában farkasszemet néznek néhány rakoncátlankodó lódoktorral, aminek barátságos hajbakapás a szomorú következménye. Eléneklik a jelmondatot: Föl a dalra! Föl a dalra! Föl a dalra!