Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Azután előveszik a bájfalusi fütykösöket és tülekedni kezdenek. Dalfi Gigás csakhamar veszedelmes hasonlatosságba jön egy tépett harci lobogóval, de azért a »Bajfalusi Tárogató«-nak mégis csak azt táviratozzák: »Siker óriási. Legelőkelőbb zeneintézeteink tárt karokkal fogadtak. Művésznők meghódoltak. Lelkesedés niagaraszerű. Majdnem szétszedtek minket. Gigást remek vezénylete miatt alaposan megbúbozták.« • Miután a dalárversenyről — tökéletes rekedtségük okáért — diskrétül távoltartották magukat és az ünnepélyes közgyűlésen —józansági hiányból — nem jelentek meg, Dalfi Gigás vezénylő karnagy elnöklete alatt kivonulnak a cirkuszba. Dalfi Gigás kijelenti, hogy ő fekete álarcban oda fogja vágni Robincttit, mire a dalárda elénekli a jelmondatot és Robinetti odavágja Dalfi Gigást. Az így szerzett tíz forintért vesznek egy remek kivitelű arany lantot, mely egyszersmind ébresztő óra is és ezzel a diadalmi trophéával a dalárda hazatér Bájfalura. A »Tarogato« vezércikkben üdvözli őket, daláraink eléneklik a jelmondatot: Föl a dalra! Föl a dalra! Föl a dalra! azután készülődni kezdenek a legközelebbi országos dalárünnepélyre. 26. Egész életemben bajom volt az alvással. Vagy sokat aludtam vagy keveset, sohasem annyit, amennyit kellett volna. Alighanem ezt az álomszomjúságot iparkodtam csillapítani azzal, hogy majdnem álom-életet éltem akkor is, amikor éber voltam. Fiatal újságíró koromban kezdődött a dolog. Húszéves, törékeny fiú voltam, nehezen szoktam csak meg az éjszakai munkát. Ez a munka amúgy sem volt változatos és izgalmas. Az újság főszerkesztője nekem diktálta vezércikkeit. Ismert politikus volt a főszerkesztő, nagy úr, előkelő kaszinók tagja. Éjfél után járt be a szerkesztőségbe, a Nemzeti Kaszinóból jött jó vacsora és egy kis üdítő kártyázás után; hatalmas havanna füstölgött szájában. Föl-alá sétált a szobában, szívta a szivarját, lassan, kényelmesen diktálta mondatait, nagy szüneteket tartott nemcsak két mondat, hanem két szó között is. Ezekben a szünetekben mindig elaludtam, csak az új szóra riadtam megint föl, hogy kusza betűkkel papirosra vessem, és újabb szünet reményében rögtön tovább aludjak. A főszerkesztő annyira elmélyedt gondolataiba és szivarjába, hogy sokáig nem kapott rajta ezen a tiszteletlenségen.