Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

lányok! A legtöbb hidegen, közönyösen keresztülnézett rajta, olyan is akadt, aki rémülten vagy sértődötten kapta el a fejét... mi az, ez a félkezű is szeretni szeretné? Igen, ez a félkezű is szeretett volna valakit szeretni. Bizonytalan, homályos érzések hullámzottak benne, szerette volna elárvult karját kinyújtani, megfogni egy hűvös, puha kezet és rábízni magát: vezess, én nem tudom, hová menjek! De amikor kinyújtotta kezét, mindig csak a konyakos palackot markolta meg. És amikor vágyakozó álmaiból fölriadt, csak a röhögő Vala- mivics ugrándozott ágya körül, vigyorgó porkolábja annak a rettenetes taposómalomnak, amelyben a szerelem fegyencei vonszolták törődött testüket áldatlan nemi kényszermunkára. Karmel százszor is elhatározta, hogy elmenekül erről az átkozott helyről. Valamivics mindennap fölírt neki négy-öt címet. Olykor-olykor meg is nézett egy-egy üresen álló lakást, de az utolsó pillanatban mindig visszariadt attól, hogy kibérelje. A bútortalan szobákban dohos kriptái levegő csapta meg, a kopár falak fagyosan meredtek rá, az ismeretlen ajtók mögött a magányosság rémei settenkedtek. Döglött bútoraira gondolt, amelyek egy sötét raktár mélyén szívják magukba a nyirkot. Van-e számukra még föltámadás, lehet-e őket még egyszer talpra állítani, elrendezni, élettel megtölteni, hogy élni lehessen köztük? Álmatlan éjszakák csöndjében világít-c majd a lámpa, szól-e majd a csengő, lesz-e valakije, aki tálcán hozza neki a konyakot, a cigarettát, a vigasztalást? És ijedten sietett vissza a garniba a mámorhoz, Valamivicshoz és óránként váltakozó ismeretlen szomszédaihoz. Egy éjjel azt álmodta, hogy hű kutyájával, Boy-jal Afrikában van oroszlánvadászaton. Az oroszlán alig öt méternyire tőlük éppen rá akarja magát vetni, de ő nyugodtan elsüti fegyverét és a fenevad mukkanás nélkül fölfordul. Boy diadalmasan ugat. Óriási taps, ő pedig szerényen, de mégis fensőségesen mosolyogva hajlong jobbra-balra a közönség felé. Tulajdonképpen ekkorveszi csak észre, hogy az orfeum színpadán áll: Colonel Lemark, a félkezű csoda, a világhírű céllövőművész, aki minden este ezzel a vakmerő mutatvánnyal fejezi be szenzációs műsorát. Ezt az álmot úgy ünnepelte, mint valami égből pottyant jóságos figyelmeztetést, amely váratlanul elviselhetővé enyhít sok minden elviselhetetlent. Az álom eszébe juttatta, hogy állatok is vannak a világon, az emberek elől hozzájuk lehet menekülni. így ragaszkodott valamikor Boyhoz, egy elbizakodott és szemtelen kis foxterrierhez, amely olyan rakoncátlan és olyan mulatságos volt, mint a vásott gyerek. Most fájlalta, hogy elajándékozta,