Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Másnap három helyen beverték a szobám ablakait, a fejemet pedig négy helyen. Két gentlemannel kardra kellett megverekednem, az egyiknek levágtam ugyan az orrát, de a másik viszont az én fülemet hasította le. Ezenkívül pedig három pisztoly- és két amerikai párbajon kellett keresztülmennem, valamennyi halálos volt. Ráadásul becsuktak az államfogházba, ahol elment a kedvem az angol humoristáktól, ellenben megtanultam spanyolul. Spanyolországról alkotott fogalmaim eddig meglehetősen hiányosak voltak. Csak annyit tudtam, hogy ott a donok és a donnák Salamanca bástyáin sétálnak, pucherót esznek, és kölcsönösen románcokat énekelnek egymásnak, vagy a bikaviadalokban gyönyörködve, bodor füstfelhőket eregetnek az alguazilból. Azt is tudtam, hogy ott a szivarokat csak le kell rázni a fákról, mert azok ott vadon teremnek. A spanyol szivarokból jó adag romanticizmust szívtam magamba, Don José Garcia del Pampeluna név alatt grasszáltam és ismerőseimmel a szivarskatulyák nyelvén beszélgettem. „Trabukko, trabukko!" — mondám leereszkedő mosollyal, ha valaki köszönt nekem. Emellett egy sevillai lánykán járt az eszem, és rettenetesen megharagudtam, amikor megtudtam, hogy hűtlen lett hozzám. Sutba vágtam Cervantes és Don Pedro Álarcon összes műveit, elátkoztam Salamanca bástyáit, a pucherót, az alguazilt, a donokat, a donnákat, a bikaviadalokat, a sevillai lánykát és a szivarokat általában, de különösen a trabukko-szivarokat. Embergyűlölő lettem, és filozófiával meg világfájdalommal kezdtem foglalkozni. Elolvastam Giacomo Leopardi összes müveit, úgyszintén Kant, Schopenhauer, Nirwána és Pulszky Guszti filozófiai értekezéseit. Nem értettem ugyan ezeknek az uraknak a műveiből semmit, de azt hiszem, ezeket az urakat eddig még senkinek sem sikerült teljesen megértenie. A külszín megóvása céljából Százlábú című filozófiai lapot indítottam, melyhez Fülbemászó cím alatt kéthetenként zenemellékletet adtam. Előfizetőim között reskontókat, népkonyha-jegyeket és ezüstkanalakat sorsoltam ki, a lapot pedig megtöltöttem magam-írta filozófiai essay-kkel, amelyeket senki sem értett meg, csak én. Végre olyan vadak lettek ezek az essay-k, hogy én magam sem értettem többé azt, amit írok. Lapom előfizetői emellett egyre fogytak, úgyhogy végezetül már nem is nyomattam ki az újságot, hanem annak tartalmát kéziratban felolvastam előttük. Egy felolvasás után arra a szomorú tapasztalatra jöttem, hogy olvasóim, illetve hallgatóim az összes gyertyatartóimat ellopták. Szakítottam tehát a filozófiával, és a közgazdaságra adtam magamat. írtam egy négykötetes munkát, mely erre a hangzatos címre hallgatott: A tőke haïra a kamat ellen. Ebben a műben a szocializmust „forgattam ki" alaptételeiből és kimutattam, hogy nálunk csak a gazdag embereknek van jövőjük. Ezzel a művel pályáztam az akadémia nagydíjára, hanem azt egy vállalkozó