Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Dal a szomorú nyaralásról Mint tisztes burzsoához illik Most nyaraló-helyen lakom, Az országútra nyílik ajtóm, A szemétdombra ablakom. Aki belép a hajiokomba, Rögtön beteg lesz, nagy beteg. Ezért a nyári hónapokra Négyszáz forintot fizetek. Négyszáz forintot! Koronában Azonban nyolcszáznegyvenet (Külön a kertért húsz forintot, A sárga fene egye meg!) Mert kertem is van, nagyszabású, Egy nyomorult fa, két bokor, Es fölül minden csupa hernyó Es alul minden csupa por. Azonban ettől eltekintve Itt édes a családi kör, Reggel benéz az eddakomba Egy-egy tehén, egy-egy ökör. És belebőg a reggelimbe, Hogy hull a vakolat belé, És sóhajtásom vágyva száll az Oly távol Budapest felé. Néha betéved a szobámba Egy nagy disznó vagy más barom, S kóbor kutyák bőszült csapatja Használja klubnak udvarom. Este a szájamba repülnek Nem sült galambok — ó, dehogy, Darazsak, hangyák, éji lepkék, Amelyek száma sohse fogy. Közben nagyot döf néha rajtam Egy becstelen, szomjas szúnyog, Ha ez tovább tart tíz napig még, Hát bizony isten elhunyok. Éjjel, mikor aludni vágyom, Aludni némán, boldogan, A fürge békák muzsikálnak, Hogy vacog tőle a fogam. Mineluntalan újabb vonat jön, Visít, csörömpöl, zakatol, Füstjét beküldi a szobámba... Ez a pokol! Ez a pokol! Biztatgatom magam erősen, Hogy a falu varázsa ez És nem tart már nagyon sokáig, Mert októberre vége lesz. Hogy üdülésre pihenésre Valók e csöndes, szép hetek, Mikért a nyári hónapokban Négyszáz forintot fizetek. Biztatgatom magam erősen, De mindhiába, nincs hatás. Mit ér nekem a legnagyobb por, Mikor a szívem vágya más!