Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

LYSISTRATE: Csak azt, hogy férfi többé férfi ellen, Harcban hevülve lándzsát ne emeljen. KALONIKE: No akkor hol vagy, sáfrány-köntösöm? LYSISTRATE: A pajzs eltűnjön mindörökre... KALONIKE: Fátyolba, illatosba öltözöm! LYSISTRATE: Katddal se sújtson harcos ökle. KALONIKE: Virágos, cifra papucsot veszek! LYSISTRATE: No szólj! Nem kéne jönnötök sietve? KALONIKE: Bizony, rohanva, mint a fergeteg. LYSISTRATE: Ehelyett cammogtok, mint a medve. (Megvetéssel): Elkésve tesszük azt, mit tenni kék, Athéni elv: „Ráérünk arra még!" A kikötő, a népies elem, Mely mindig első — az sincs még jelen. És Salamisból sincs itt asszony, egy se. KALONIKE: Ha jól tudom, nem egy menyecske, Nyeregben ül már hajnal óta A mosdótálon lovagolva. LYSISTRATE: S akikre számítók, hol vannak ők, Főtámaszaim: az achárni nők? KALONIKE: A Theagenes hitvese Most kérdezé a Hekate szobrátul, Hogy eljönnie üdvös-e? (Egy sereg asszony tóéiul a színpadra, minden oldalróljönnek.) De nézd, ím jönnek máris. S a javábul. Mily csődület! Mely lökdösés! Mi zaj! S jönnek amarrul is. Ihaj, juhaj! Hová valók ezek? LYSISTRATE (orrátfintorgatva): Büdösre. KALONIKE: Megérzik rajtuk... 115. A fordító Nem szeretném, ha fontoskodással és nagyképűséggel vádolnának, amiért nyilatkozom egy olyan egyszerű dologról, mint egy színdarab fordítása. Meglehetősen sok darabot fordítottam már — ez a századik felé közeledik —, de mindig szerényen a háttérben húzódtam meg és fordítói munkámért