Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

fenséges és félelmetes volt, olyan, mint egy hadihajó. Ez a kalap rövid távolságokra, délutáni sétákon, zsúrokon csaknem verhetetlennek bizonyult. Igaz, hogy nőm mindig tudta, kik vannak a zsúrokra benevezve, és kitűnően ismerte az ellenséges istállók kalapállományát is. „Szevilla gyöngye" a legtöbb versenyét föltartva, kenterben nyerte meg, csak egyszer főzte le Csömöszlényinének egy névtelen kalapja körülbelül két centiméterrel. Hosszabb távolságokon, színházban, vacsorákon, a „Madame Zephyrine síremléke" című francia telivér vitte diadalra nőm színeit. Egy hórihorgas, vörhenyes oszlop volt, az oszlop körül gondosan ápolt virágos kertecskével. A Madame Zephyrine Párizsi utcai boltjából került ki, mint eredeti francia modell, és Madame Zephyrine könnyek között árulta el, hogy vágyainak netovábbja az volna, ha majdan, késő évek múltán, ez a kalap domborodna hamvai fölött. Ez a kalap föltétlen és ájtatos meghódolást követelt. Amikor az emberek meglátták, imára csapták össze a kezüket. Az istálló Derby-kalapja azonban a Bucephalus volt, amely nevét Nagy Sándor híres paripájától kapta. Haragoszöld tábornoki kalap volt ez, lengő, lobogó zöld tollakkal, amelyek alul gordiusi csomóba voltak kötve. Ez a kalap minden távolságra verhetetlen volt, ez külön kalap volt a kalapok között, külön évjárat. Éppen ezért nőm csak klasszikus versenyekben futtatta, nagy estélyeken, banketteken, vernissage-okon és egyéb tréfás helyeken. Ahol Bucephalus megjelent, ott az emberek utat nyitottak nőmnek, és kétoldalt sorfalat állottak. Nem is lehetett másként, mert a kalap szélessége körülbelül három méter volt. Ez a kalap volt nőm legkedvesebb, legféltettebb kalapja, ez mindennél drágább volt neki. Emlékszem, hogy nőm egyszer náthás volt, és ez alkalomból közölte velem végrendeletét. A lényegtelen családi ügyektől eltekintve, a végrendelet egyik pontja a kalapokra vonatkozott. Meg kellett ígérnem, hogy a temetésen, a virágos kocsik után feketébe öltözött apródok fognak gyalogolni, és fekete bársony párnákon utána fogják vinni a kalapjait. A temetés után az összes kalapok a Nemzeti Múzeum tulajdonába mennek át. Csak az egy Bucephalus nem. Busephalusnak nőm jobb és nemesebb szerepet juttatott. Könnyek között fogadtam meg, hogy Bucephalust én saját kezűleg fogom nőm sírján agyonlőni, hogy azután nőmmel egy sírba temessem. Miután nőm ilyenképpen intézkedett és megnyugodott, kifújta az orrát és meggyógyult. Bucephalus hosszú hónapokon keresztül egy császár, egy pápa fölényével és csalhatatlanságával uralkodott a helybeli kalapok fölött. Az összes ellen-nők néma megadással törődtek bele sorsukba, képtelenség volt arra gondolni, hogy ezt a kalapot valaki lefőzze. Ennél kalapabb kalap még nem mutatkozott a földi tereken. És női szívek véreztek, asszonyi fogak csikorogtak ott, ahol nőm e kalappal végiglejtett az utcán.