Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Ujján nehéz pecsétgyűrű, Anyám régóta kint pihen Kezében borostyán-szipka, A régi temetőben, De gond borong a homlokán, Az újban nyugszik az apám, És sok bús éjszaka titka. Nem tudják, mi lett belőlem. Karosszékében ül anyám, Két messzi, messzi temető Ott nyugszik karja a karfán, És közte vásár és város, Szeme sötét és szomorú, Egymástól messze két régi sír Az arca, az arca halvány. És mégis oly közel egymáshoz. Fehér kezében végzetes Két régi élet, régi arc, Kis patyolat-zsebkendő... Fakó arany keret ben, Mindig köhécselt, istenem, Két ember, aki szeretett, Olyan gyönge volt, oly esendő. Két ember, akit szerettem. Ruháján csipke, brüsszeli, Üveg alatt sárgult papír, Es széles fodor az aljon, Elnézem megbűvölten, Nyakában bársonyszalagon Két régi arckép a falon, Ovális arany-medaljon, Nem sok, amit örököltem. És belevésve két betű, Nem sok, de megvan, ép ma is Két betű és az évszám, Csipkéje a ruhának, Két régi arckép a falon A gyűrű, a szipka és a gond, Oly szomorúan néz rám. A medaljon és a bánat. így ült apán, így ült anyám Ezernyolcszázhetvenötben, Akkor négy éves voltam én, Elszálltak az évek fölöttem! 7. Az apám Zimonyból jött Pestre; valószínűleg szerb eredetű, de lehetséges, hogy spanyol zsidófamíliából származott. Kereskedő volt és szokatlanul nagyműveltségű. — A Károly körúton születtem — akkoriban még országútnak hívták— 1871. augusztus 11-én. Gyerekségem első ideje Baján zajlott le.