Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

Húsért megyek, de Péterrel együtt jönnek, szembetalálkozunk; Péter mentesítve van (svájci munkatábort csináltak), Ilus még nincs. Mindenütt viszik a zsidókat. Feketézünk, aztán fodrászhoz megyek. 5-kor egyáltalán nem lehet felszállni az Erzsébet hídnál. Vátadi Ilivel találkozom, és gyalog elindulunk. El is érünk a Déli Vasútig, közben egy állomáson se sikerül felszállni. Az egész város tele van a németektől terjesztett tossz hitekkel (fosztogatás stb.). Az 59-este sikerült felférnem, de előbb úgy ellökött valaki, hogy kiszakadt a harisnyám és véresre ütöttem a tétdemet! Otthon kukoricát morzsolunk a konyhában, a lányok egész nap szaladgáltak, próbáltak ruhát és cipőt venni. — Az ember csak ledöglik az ágyba és boldog, hogy elnyúlhat. November 14. Megint rohanás az orosz tolmácshoz; az oroszok Jászberény felé járnak és Tornai és Boros nagyon sietnek oroszra fordíttatni a svájci cédulát. Szetetek menni, Szigeti taxi-használati engedélyt nyom a kezembe (van egy a cégnek), kisriadó van, de nyugodtan átmegy a taxi a Lánchídon. A tolmácsnál várni kellene, lemegyek a Logodi utcából a Krisztinába, mert enni szeretnék, 12 óra elmúlt. A Krisztina söröző zárva, a Zöldfa zárva, az espressóban cukornélküli fekere, valami rémes a saláta, nincs szósz rá. A cukrászdák becsukva. A lapok is összeolvadtak már, pld. a „Pest" a „Magyaroszág"-gal. Ahogy sétálok, az egyik kis üzletben meglátok egy kis orosz nyelvkönyvet; az egész városban nem lehetett már kapni. Ebben sincs köszönet, most nyomták ki nagy hirtelenében és a cirill kisbetűk egészen elmosódottak. Sok betűt ismerek az ógörögből. Visszafelé nem kapok taxit, bemegyek a Del-Kához, persze már csak szandál van, mikor hazaérek nem ér össze a pántja (az üzletben még bekapcsoltam). Mindenki sorbaáll. A pénztárnál felvisított az asszonyság: „Mikor szűnik meg ez a népvándorlás?". Otthon, mindenki megbotránkozására rémes viháncolást csapunk Bolival és Marival, emeletről le-föl. Margit jön haza a városból, s mondja, hogy az 59-esre a belső oldalon felszállt egy nyilas és hepciáskodott. Egy katona elkiáltotta magát: „Dobják le azt a nyilast!" Erre a nyilas: „Igazolja magát!" A katonának sem kellett több, dehogy igazolja magát ilyen „bitang nyilasnak", ő katonai hatóság alá tartozik és elkezdte hangosan szidni a Szálasiékat, hogy azért harcoljanak ők a fronton, hogy ezek itthon raboljanak; kiosztották a fegyvereket mindenféle suhancoknak, csavargóknak, a katonáknak meg nincs felszerelésük. A nyilas jobbnak látta gyotsan leszállni a villamosról, de a nők még azután is fenyegették az öklükkel.