Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

Mártonhegyi útra megyünk, haza, gyalog, mert nem lehet villamoson. Átenged és közli velünk, hogy háború van és majdnem agyonlőtt. November 9. Néhányan szomorú sorsra jutottak a hivatalban. Pálné, akit két zsidólakásban ért bombákat, tegnap elment az ura után Dunántúlra. Mijó bácsinak elveszett a holmija. Lengyelnének szegény mostohafia úgy látszik elesett, mert a legénye minden holmiját, még a fehérneműjét is hazahozta. Olyan gyerek volt még, 22 éves, kis porcellán pólyás baba és egy játék őz is volt a holmik közt. Dunaföldvámál volt, ahol a németek „sündisznóállást" akartak létesíteni. A szegény katonáink nem tudták, hogy az oroszok Budapestnél vannak, azt írta ez a gyetek is: „legyen nyugodt, Lujza néni, nem eresztjük őket oda!" Újság nem ketülhetett a kezükbe. Az igazgatók és egyéb fők elvesztették a fejüket, csak a privát dolgaikkal foglalkoznak, gyáván és szégyentelenül. Persze Sárvári vezet. Ki se látszik a füle a különböző mentességekből, követségekből, pedig már megvan a „Schutzpass"-a. Ha az embet hivatalos dolgot akar intézni, egyszerűen kidobják. V23-kor nem mehetek haza, mett neki kell valami „védlevelet" szerkeszteni és németre és franciára fordírani. Pedig híre járt, hogy az üzletek kiárusítanak. Bőrtalpú cipőkért állnak sort. Nagyon kellene, már csak parafa-szandálom van és a bakancs. A többi rossz, és nem csinálják meg. 4 óra mire beérek a Belvárosba, az összes üzletek bezártak, a félsötét utcán népvándorlás csomagokkal, az emberek rávetették magukat a holmikra, a készleteket kiosztják, biztosan félnek, hogy ki fogják rabolni a raktárakat a németek, vagy mások. Ma a „Magyar Szó" főcíme ez volt: „Higgadt előtelátással folyik Budapest kiürítése!" Lajta megint bejött és arra, hogy én nem menekülök, megbélyegzően mondta, hogy ez politikai meggyőződés, mert aki nem hisz a németek győzelmében, az marad (?). Nem vitázom, vele (magyar szempontok és Lajta — vagy általában nyilasok!!!) csak megjegyzem: No akkor nagyon kevesen hisznek a németek győzelmében, mert egész Budapest itt marad! Napó neve napja van, könyvet akattam venni, de Sárvári jóvoltából üzletzárás után érkezem, veszek egy szép futót, az egyetlen nyitott boltban, a Veres Pálné utcai virágos bácsinál. O se megy sehova, és német fosztogatásoktól mesél. Vitággal természetesen nem lehet a villamosra felfurakodni, ezért gyalog kell menni. Átmegyek a Lánchídon, szegény szép hidunk, rajta is ott a vezeték! Egész nap esett, bevásárló háló, nagy tasak, ernyő és a virág van nálam. Megint újra kezdődik az ágyúzás. Otthon azzal fogadnak, hogy vettek Marinak bőrtalpú fekete fiúcipőt (egyetlen bakancsa volt már csak!), de szegény Mariska elvesztett 450 P-t és az összes irarair. Rémes! Bent vacsorázunk Napó hálójában, rántott pontyot, zöld salátával és krump-