Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

Felmegyek, Csányi Boriska próbál telefonálni a minisztériumba, hogy nem tud bemenni, de a telefonok nem működnek. A balkonról és a kertből hallgatjuk a lövöldözést, aztán kezd az egész csendesedni. 10 óra után bemondja a tádió, hogy a munkások és tisztviselők „azonnal foglalják el munkahelyeiket, ellenkező esetben szabotázs... halál... stb." Na jó, majd holnap úgyis bemegyek. Jön Csányi, ő sem tudott átmenni a hídon, csak páttigazolvánnyal lehet. Nálunk mindenki Florthy hosszú kiáltványát olvassa a „Virradat" első oldalán, amit még este hozott Kalka! A „Virradat" szedésének pillanatában még Florthy parancsolt. Ez a kiáltvány mindent őszintén elmond, a mátciusi eseményeket, a németek viselkedését, úgy ahogy azt mi tudtuk. A ma délelőtti lövöldözés mintha a Várból hallatszott volna. Délután a rádió folyton indulókat játszik, közben azt mondják: „Figyelem, pár perc múlva fontos dolgokat közlünk!" Ez így megy legalább fél-háromnegyed óráig. Akkor aztán elkezdődik a legkomikusabb dolog, amit valaha rádióban bemondtak. Kíváncsian hallgatjuk, hogy legalább megtudjuk, hogy mi is lett tulajdonképpen Szálasi, vezér, király, Isten, vagy császár, mert annyit már úgyis tudunk, hogy „Szálasi átvette a hatalmat", ezt még reggel megmondták a katonák, akiknek sikerült átjönni a hídon. Szóval Szálasi kinevezi magát miniszterelnöknek, mint ilyen kidobja Hotthyt, az „átulót", akiről úgy beszélnek, hogy „Horthy úr" (német minta!), és kinevezi magát kormányzónak. Valami kormányzótanács is van, melyben az egyik tag Beregffy, igaza volt Bolinak. Ahogy mindezt hallgatjuk a Feri rádióján, egyszercsak bejön Mariska: „Tessék kijönni, nagyságos asszony!" Kimegyek; az Ilusék! —A rádió délelőtt csaholva bemondta, hogy az összes zsidók, akik levették a csillagot, azonnal kötelesek feltenni azt, és a zsidó házakba visszaköltözni, különben internálás... halál..." Eddig mindig azon nevettünk, hogy mennyire nem tudnak a rádióbemondók németül (Fligeralarm, így kimondva, magyar mély a-val), most bezzeg poroszosán kaffog egy alak, fröcskölő gyűlölettel a hangjában: „Die Juden..." Azonnal elkezdték a házak kiürítését. A kormányzói mentesítés persze nem érvényes! Ilusék egész nap a szobában voltak, délután lementek, mett a Pétét borbélyhoz ment és aztán betértek egy esptessóba. Mikor felmentek a Matgit körúti albérleti lakásba, a velük lakó lány rémülten mondja, hogy közben nyilasokjöttek értük. Erre felkapták a légótáskát és kirohantak a Márton hegyre. (Én már jó ideje megmondtam nekik, hogyha baj van, azonnal jöjjenek hozzám.) Betuszkolom őket az én kis odúmba, Napónak nem akarom megmondani. Mariskával fa-arccal visszamegyünk az ő szobájukba, hogy hallgassuk a rádiót, azrán vacsorázunk a konyhában. Hideg van, Napó nem akar a hálószobában enni. Délután leszedtük az utolsó mandulafát a csirkeól alatt; Klári, Manci és a kis gyerekek is segítettek, Verebiné verte a fáról a mandulát. Köz-