Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

HARASZTI MIKLÓS Darabbér

meósokat, a gyári újságot és a rendészetet együtt. De ha a beszélgetések nagy része gyári témánál vesztegel is, az ők túllép a gyárfalon, és minden indulat nélkül átfogja mindazt, ami kívül, felül és távol van és nem a beszélő hatalmában, amitől bármilyen áttekinthetetlenül, akár szinte csak sejthetően a beszélő függ, kap, irányítódik vagy egyszerűen csak idegen: a szervezeteket, a politikusokat, a műsorszórókat, az orvosokat, a rendőröket, a futballfunkcionáriusokat, együtt. Ez az ők egyszerű és bonyolult, de összetéveszthetetlen; sohasem fordult elő, hogy a beszélgetésekben fogalomzavarhoz, kétértelműséghez vezetett volna. Természetes biztonsága a legzavarbaejtőbb, a nyomatéknélkülisége, mint amikor azt mondják: a feleségem; a meló; gyerünk haza. Jártam, dolgoztam hivatalokban, ahol ugyanígy vannak vezetők és alárendeltek, bennfentesek és szürkék, jómódúak és kisfizetésűek, de sehol másutt, mint a gyárak munkásainál nem találkoztam ezzel a határozott, végleges, tárgyilagos, magától értetődő ők-ke\. S nem csupán más dolgozóktól különbözteti meg a munkásokat az, hogy így használják ezt a szót, hanem egymás között is vízválasztó a használata: azoknál a finom átmeneteknél például, ahol a pozíció, rang még nem jelzi a különbséget, távolságot, ahol látszólag még közös a sors. Először az ők marad el annál, akinek komoly reménye van a kiemelkedésre. Az igazán elképesztő, nyelvészek, filozófusok tollára méltó rejtély az, hogy az ők ilyen használatával magukat körülhatároló munkások nem használnak ezzel az o7'-kel szembenálló, azonos súlyú mi-t, véletlenül, elszólásképpen, tréfából, talán még álmukban sem. Agyári újság, a különböző rendű és rangú vezetők annál gyakrabban írják és mondják: mi, bennünket, nálunk, miénk. Talán az első dolog, amit egy újonnan avatott vezető megtanul, ez a szó; valóban meg kell tanulnia, hiszen korántsem azonos a köznapi nyelv hasonló szavával. A gyári használata furcsa módon olyasmit fejez ki, ami a szótári magyarázattal csaknem ellentétes: ez a közösségre eszméitető szócska a vezetők száján figyelmeztető, határt vonó, önmegkülönböztető árnyalatot kap. Talán csak azért, mert tudjuk, ki beszél? Mert nem először látjuk őt? Azt mondja: mi. „Kitűzzük a célt magunk elé, feladatunk ez és ez, elhatároztuk, végrehajtottuk" — mondja, és érezni a szavában: ugyanannyira akar a célra figyelmeztetni, mint a maga szerepére a cél kitűzésében; nemcsak azért említi a feladatot, hogy lelkesítsen, hanem azért is, hogy jelezze: számonkéri majd. Elhatározás és végrehajtás közössége van a szóban, de amikor ő ejti ki, nem azt akarja mondani, hogy ez a közösség valóban létezik, hanem azt, hogy ő a letéteményese.