Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

CSALOG ZSOLT A vasember (1977)

munkáér, sok munkáér. Hát sokat kell dolgozni, hogy sokat ihassak! Mer sok fér belém — sajnos, túlságosan egészséges vagyok. Iszok — habár nem vagyok alkoholista. Sőt: nem is szeretem az italt! Utálom! Most már, hogy két-három kupica lement, semmi baj — de az első mindig úgy megráz! Leizzadok! Tiszta libabőr leszek! Szóval, nem szeretem, nem is kívánom, nem azér iszok— hanem mer türül. Ez mindent gyönyörűen letürül! Radír! Vagy vizes szivacs a táblán! Csak én magam csúsztam le így a családból. Melós is magam vagyok csak a famíliából, meg hát szóval, a többiek rendesen élnek. De azér ettől függetlenül, én mindenkivel tartom a kapcsolatot, nagyon szeretek mindenkit a családba. Mer marha rendesek velem! Ugye, iszok. És ők tudják, hogy én iszok. De nem prédikálnak! Van, hogy odamegyek egyikhez, kérek kétszáz forintot: —Te — mondom —, adjál már vagy kétszázat, mer elfogyott a pénzem. És adnak. Akármelyiktől kérek, ad. Én nem mondom, hogy mire kell, hát tudják úgyis — nem érdekes, adnak! Egyetlen az anyám, aki úgy néha mondja, hogy hát „ne igyál, kisfiam", meg egyebek, de a többi soha nem hányja a szememre! És ez nagyon jó! Tudniillik a prédikációt nem bírom elviselni. Hát nem vagyok már tizennyolc éves, már nekem magamnak kell tudni, hogy mit csinálok! És elég sűrűn látom őket, hát az borzasztó lenne, ha minden második napra jutna valaki, aki elénekli nekem, hogy „iszol — mér iszol?", „hát jó ez neked?", satöbbi — meg is háborodnék. Tán legjobban a nővéremet szeretem. Az egy angyal! Egyedül él — már úgy értve, hogy férje nincsen, de viszont van egy gyereke neki; hát szóval még sincsen egészen egyedül. Férje nincsen, mer lány, lányanya. És nagyon tudom becsülni érte! Volt neki valami daganata, cisztája, megműtötték, és a műtét után azt mondta neki az orvos, hogy ha gyereket akar, van rá maximum két éve, de később már ne is próbálkozzon. Na, hát volt neki akkoriba egy udvarlója, nemsokára terhes lett — fogta magát, megtartotta a gyereket. A srác lelépett; a kislány megszületett — most négyéves, de egy TÜNDÉRI kis kölyök! Hát azt egyenesen imádom! Meg ő is nagyon szeret engem — van, hogy szomorkodok, három-négy hétre is eltűnök, vagy hogy sokkal tartozok a nővéremnek, és nem tudom megadni, azér nem megyek — a pici tündér már követeli, hogy menjek! Hogy hol a Feri?! Jöjjön a Feri, játsszon vele! Szóval, ha lesz valamim az életbe, én őrá fogom hagyni, ő fog utánam mindent örökölni, a kicsi lány. Mer azt szeretem legjobban. Ha nem iszok meg mindent, az övé lesz, ami marad utánam! — Na, ezek ketten, a nővérem meg a kislánya — hát két angyal. Ha lelkibeteg vagyok — elég sűrűn van —, ők még akkor is meg tudnak vigasztalni. Legtöbbet a nagyobbik bátyámat látom, mer neki van egy víkendtelke — hát ott aztán én