Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

CSALOG ZSOLT A vasember (1977)

mal, öcsémmel, biztos hazavittünk tízet, tizenötöt! Nagy szó volt! Milyen büszkék voltunk! Pedig milyen nyomorúság volt — esett az eső, ott fogtam a bicikli kormányát, hogy el ne vigyék, lestem a részeg parasztokat —, de PÉNZ volt, komoly pótlás, hát ebből is éltünk! Ebből nőttünk! Mer közbe azé nőttünk is. Húst nem nagyon ettünk, abba a nagy fene demokráciába épp csak jóllaktunk— de szépen megnőttük száznyolcvan centire, mind a négy fiú! 56-ba apám kijött — nem szökött, elengedték, hát akkor mindenki kijött. Kiengedték, mindjár munkába is állították, és fölhelyezték Pestre, mer 56 végin Pesten alig volt pedagógus, rengetegen elmentek. Lakás persze nem volt Pesten, csak albérlet, csak apám jött föl anyámmal, meg a legnagyobb bátyám, mi kicsik lenn maradtunk a nagyanyámmal. Apám elkezdte a tanítást, és hát jelentkezett a rendőrségen, hogy nem töltötte le a büntetését, de szabadlábon van, itt és itt található. Három hétig tanított, akkor kijött érte a járőr, begyűjtötték újból. Kezdődött elölről! De most már a család is kétfelé! Anyám Pesten a bátyámmal — a bátyám akkor már az Orvosi Műszergyárba dolgozott —, mi hárman, iskolások odalenn! Hej de kutya világ volt! Mindegy, nem szidom, mer az már politika, az meg nem oké. De hát mit is értettem én politikához akkor még! 58- ba végeztem el a nyolc általánost, akkor jöttem föl Pestre én is. Gimnáziumba akartam volna menni, de nem vettek föl. Apám miatt. Mer káderrendszer volt — azazhogy akkor már, 58-ba nem is volt káderrendszer, csak azér mégis az volt. Ugye, jött utánam a levél Miskolcról, hogy nem javasolják a fölvételemet, mer apám politikai büntetett. Nem vettek föl egyik gimibe se, nem mertek az igazgatók fölvenni -— de még ipari tanulónak se! Bejáttam fél Pestet, hiába. Bejártuk anyámmal a várost, mire egy maszek fölvett inasnak. Pozsárkó Lajosnak hívták, sose felejtem el, ott voltam nála egy évig. Villanyszerelő volt — de nagyon ivott. Ügyes gyerek voltam, egy hónap alatt betanultam nála, úgyhogy én lettem az üzem, a Pozsárkó-féle vállalat. Volt neki egy segédje is, de az is piált, együtt ittak egész nap, én meg dolgoztam, véstem a falat, mint az őrült. Reggel kicipeltem az anyagot, akkor kifáradt a mester, megmutatta, hogy mit hova, hogyan, ahogyan már a kuncsafttal megbeszélte, akkor hozzáfogtam, ő ment inni, én csináltam estig. Ott is laktam náluk. Este a mester hazajött, megverte a feleségit, kékre, lefeküdtünk— másnap elölről. Egy évig! Egy év múlva tönkrement a Pozsárkó, addigra mindent megivott. Akkor mehettem én is a fenébe. 59- be volt ez — akkor aztán fölvettek ide a gyárba tanulónak. Tizenhét éve. Azóta itt vagyok. Nem szeretem — de megszoktam már. Men-