Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

CSALOG ZSOLT A vasember (1977)

Ez is úgy történt, hogy — apám politizált. Ugye: ötvenes évek — hát, elég cifra idők voltak. Ötvenháromba apámat elvitték államellenes szervezkedésér, kapott tizennégy évet. Hogy pontosan miért is, azt én alig tudom, hát, kissrác voltam még, kilencéves, nem sokat tudtam a politikáról, és ezekről a dolgokról mi soha nem beszéltünk otthon, akkor se, azóta se. Annyit tudok, hogy papok voltak ebbe a szervezkedésbe, meg pedagógusok, de hogy mit akartak, nem tudom, nem is kérdeztem soha. Zavaros idők voltak, ugye, hát, hogy mást nem mondjak: Kádár János is börtönbe volt akkor! Még együtt is voltak apámmal! Keveset tudok, csak gondolom, hogy az én apám nem az ellen a világ ellen szervezkedett, ami most van. De azér nyilván nem is ugyanazér, amiér Kádár— mer hát apám börtönbe volt egészen hatvanig, akkor pedig már Kádár volt a fej! Szóval, fene tudja, bonyolult egy kicsit. Olyan nagy bűne azér nem lehetett a faternak, mer — csak próbálok viszonyítani — egy Rákosi-viccér osztogattak akkor öt éveket, de sok mindenér még kötelet is, elég könnyen — hát akkor tizennégy év, az olyan közepes valami lehetett. Apámat elvitték — éjjel érte jöttek, hipp-hopp, eltűnt. Maradt utána a nagy semmi. Szép világ lett — csak föl nem fordultunk, azon kívül minden volt. Kis srác voltam, sokra nem emlékszek, csak ilyesmikre, hogy mentünk Várpalotára a bányához apámat látogatni — meg hát, arra is jól emlékszek, hogy enni nem nagyon volt mit. Anyám egyedül maradt öt gyerekkel meg a nagymamámmal, előtte nem dolgozott, akkor ment el, az állami áruházba lett eladó, kapott négyszáznyolcvan forintot, arra voltunk heten — szóval, kutya gyerekkorom volt! Mondjuk, kenyér, az volt mindig, de rávaló már nemigen. Iskolába is úgy mentem, hogy vittem két karéj kenyeret, közte volt esetleg egy kockacukor — az a nagy, lapos kockacukor volt még akkor, nem ez a mostani mokka, abból egy szem a két kenyér közt, azt vittem. Elbújtam vele a folyosó végibe, úgy ettem meg, mer szégyelltem a többi előtt — azok mind jókat ettek, hát, legtöbb egyke gyerek volt, két szülő keresett rájuk, meg vidéken azér akkoriba is volt mit enni! Nekem megsült a pofám, hogy nekünk erre se telik! Miskolcon laktunk a Kassai úton — akkor már Szabadság útnak keresztelték át, ott jöttek be a parasztok a piacra, tőlünk harminc méterre volt egy kocsma, ott futnak egybe az utak, ott fröccsöltek a parasztok. Volt, aki szekérrel jött, gyalog is sokan, de legtöbb biciklivel — én meg kimentem a kocsmához, őriztem a bicikliket, amíg a gazdájuk bent ivott. Kaptam egy őrzésér tíz fillért, húszat, néha olyan is volt, hogy bevágott valaki öt fröccsöt, és utána adott egy forintot. Egy FORINTOT— hát, komoly pénzt! Iskola után hamar megcsináltam a leckét, mentem ki — volt úgy, hogy tíz forintot is megkerestem egy délután, de ha hárman mentünk, a kisebbik bátyám-