Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

CSALOG ZSOLT A vasember (1977)

Avasember (1977) CSALOG ZSOLT Állok a satupad mellett, dolgozok. Már tizenhét éve ebbe a gyárba, tizennyolcadik éve. Nem nyóc órát naponta, hanem tizenkettőt — mer munka, az rengeteg van nálunk, ember meg nincs. Dolgozok tizenkét órát, hozzá a mosakodás, átöltözés, ez-az — majd tizenhárom órát itt töltök naponta. Legtöbbször még vasárnap is. De nem panaszkodok érte — dupla nyereség! Egy az, hogy keresek. Mer sokat keresek: ötezren felül keresek, de sokszor megvan a hat is. Munkás vagyok — hát egy munkásnál ez soknak számít. A másik meg: így legalább nem vagyok egyedül otthon. Én elmondhatom magamról, hogy elég jó munkás vagyok. Mer értek is hozzá, meg hajtani is tudok. Mégse sokan szeretnek itt! Mer azt mondják, hogy nagyszájú vagyok. Igazuk is van, elég sokat veszekszek. Mer ha valami van, én nem tisztelem azt, hogy ez most csoportvezető vagy gyártásvezető, vagy apja izéje, hanem kinyitom a pofámat, megmondom a véleményemet. Mer nekem félnivalóm nincsen. Engem nem lehet megfúrni! Hát egy munkást? Hova? Ennél lejjebb nem lehet már fúrni valakit! Mer szakmunkást nem lehet segédmunkássá fúrni, olyan nincs. Hát énrám itt szükség van! Már egy szakszervezeti bizalmit meg lehet fúrni, egy művezetőt, igazgatót pláne meg lehet fúrni — mer nincs rá szükség. Ha megfúrják, húszat is lehet helyette találni! De melóst nem lehet találni. Engem megfúrni? Munkát, szerszámot mindig fogok valahol kapni! Úgyhogy — nagyszájú vagyok. Apám tanár volt, most is az. Az öt gyereke közül csak én vagyok lent — hát, „lent", erről sokat lehetne beszélni, hogy mi van „lent", mi van „fent", de azér mégis: hát a négy testvérem mind értelmiségi, mindnek van valami pozíciója. Csak én lettem melós.