Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

DIÓSI ÁGNES „A tököli börtön sárgára van festve" (1981)

janak valami örömet, legyenek munkasikereik, amire büszkék és még el is mondhatják valakinek— de hát ez a civil dolgozókra se érvényes általában, és nem autógyári probléma. Az a gyerek, akit a szocializációs folyamat során minduntalan fejbe vernek, nagy eséllyel lesz fogyatékos, deviáns. Kevés a valószínűsége annak, hogy ha egy fiatal a börtön keretei között ismerkedik meg a termelőmunkával, vonzónak fogja találni. Azokat a mechanizmusokat, amelyek egy embert kiszorítottak a társadalomból, a börtön reszocializációs törekvései nem tudják visszafordítani. A társadalomból kiszorult emberek kénytelenek kialakítani a maguk külön értékrendjét, mert eredendően nem fogyatékosok és nem deviánsak. A szubkulturális környezet nemcsak azt jelenti, hogy feljogosítja az egyént a bűnözésre, hanem azt is, hogy védelmet nyújt számára az őt megítélő normákkal, törvényekkel szemben. Rózsit notórius tolvajnak ismerik Tökölön. A családja: vándoréletet élő, lókupec oláh cigányok, valamikor harminc éve szekereztek Nógrád megyéből Fótra. Itt letelepedtek, de a szabad élethez szokott, írástudatlan emberek egyszerűen képtelenek voltak élni a társadalom felkínálta lehetőségekkel a gyárakban. (Ahol egyébként nem is igen tűrik meg őket.) Szerettek volna kialakítani maguknak valami testükre szabott, fuvarozó-kereskedő életformát, de ezt a tanács mindig azzal a meggondolással korlátozta, hogy ők a fuvarozást lopásra is felhasználják. Mivel biztos keresetük nem volt jövedelmüket valóban lopással voltak kénytelenek kiegészíteni. A népes család tagjai közül néhányan mindig börtönben vannak. Ok ezt úgy élik meg mint életmódjuk természetes velejáróját. Az asszonyok számára magától értetődő, hogy amíg börtönben vannak, férjük másik feleséget hoz a házhoz. A nagytestvérek is vállalják a kicsik gondozását, állami gondozásba nem adnak gyereket. Akik épp otthon vannak, hűségesen küldik a csomagokat járnak beszélőre azokhoz, akik épp börtönben vannak. Rózsit kétszer ítélték el, 14 és 19 éves kora között mindössze hét hónapig volt szabadlábon. Tökölön végezte el az általános iskolát, gyerekkorában egyáltalán nem járt iskolába, mert börtönben lévő anyja helyett ő nevelte kistestvéreit. Saját környezetében Rózsi teljes értékű ember. Pontosan tudja, hogy a törvények értelmében miért mi jár, de nem „tanulta meg", hogy ilyet nem szabad tennie; mert nem nyílt számára másféle életlehetőség, nem tudott felnőni másként, mint a saját törvényei szerint. „Én nem buktam le soha. Csak volt egy hülye nő, az jött velem, és olyan hülye volt, hogy nem tudott szaladni, rákos volt. És elkapták, kérdezték