Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

DIÓSI ÁGNES „A tököli börtön sárgára van festve" (1981)

Kéthónapos terhes voltam, jószágokkal foglalkoztam, írattunk egy kocát, meg is kaptuk. Mondtam az uramnak, mind a két gyerek koraszülött volt, szeretném, hogy megmaradjon nálam a gyerek, ki tudjam rendesen hordani, ne kelljen cipekedni. Mert a trágyázástól kezdve, minden rám volt maradva, ő nem segített rajtam annyit se, hogy egy vödör vizet behozott volna. Jól van, azt mondja, eladjuk a malacokat. Eladott kilenc darab süldőt, azt mondta, menj, vedd föl a pénzt, ő nem kelt föl az ágyból, én segítettem még a malacokat is fölrakni a kocsira. Bevittem a pénzt, tizenegyezer forintot adtak. Ő evvel felöltözött, elment, én nem gondoltam, hogy pénzt visz magával. Vett magának dzsekit, nadrágot, cipőt, este jött haza. Én meg bevittem a konyhába vizet, hogy megfürösztöm a gyerekeket. Lehajoltam, már nem tudom, hogy Katit öltöztettem-e le, vagy Janikát, csak azt tudom, hogy a tarkómra kaptam egy ütést, elterültem. Jó kis idő múlva föleszméltem, néztem, a gyerekek nincsenek. Néztem a szekrényt, ott van-e a pénz, nem volt. Mondom, hoppá, ez engem leütött, elvitte a pénzt, elvitte a gyerekeket. Az anyja nagyon messze lakik, meg lehetett szervezve, mert mire kiszaladtam, senkit se láttam. Mentem a nyomozóhoz meg a segédrendőrhöz, nem voltak otthon. Tél volt, február, nagyon fáztam, vettem föl nadrágot, dzsekit, mentem be Miklósra, a rendőrségre, jelentettem az ügyet. Azt mondja a rendőr, most neked mi kell, a pénz vagy a gyerekek. Mondom, nekem nem kell semmi, csak a két gyerek. Nem adhatják nekem vissza, mert a gyerekek meghaladták a kilenc hónapot. Elutasítottak. Gyámhatóságon, bíróságon, tiszti főorvosnál, mindenütt voltam. Ahol csak nagy épületet láttam, gondoltam, ott is hatóság van, még a tűzoltókhoz is bementem. Idegileg nagyon ki voltam merülve, mentem, szóval, mindenfele. Megláttam valakit, akinek csillagja volt, én azt mind megszólítottam. Várjam meg a bírósági döntést, azt mondták, ha a bíróság nekem ítéli a gyerekeket, akkor megkapom. Elmentem, hogy mutassák meg a gyerekeket. Az anyósom jött ki, mert a férjem be volt rúgva, aludt. És aszonta az anyósom, te büdös cigány kurva, szóval ezt nem tudom úgy kifejezni, ahogy ő mondta, ha nem mész el innen, megtüzesítem a vasat, kisütöm a szemedet, te gyereket akarsz nézni? Hát ezeket te nem fogod meglátni. Úgyhogy hazamentem, rosszul lettem. Jött a nővérem, mondta, hogy találkozott az urammal, egy csomó gyógyszer volt nála, és azt mondta, hogy a gyerekek betegek, ki vannak éhezve. Estére volt már akkor az idő, anyuék nem engedtek el, megvártuk a másik napot. Másik nap jött velem az anyukám, a nővéreim, sógorom. Szépen megálltunk a kerítésen kívül, onnan mondtam, Jancsi, a jóistenre kérlek, legalább ablakon keresztül mutasd meg a két gyereket, legalább azt lássam, élnek-e. De nem mutatta meg a gyerekeimet. Akkor aztán úgy dön-