Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)
KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág
A póruljárt szállásadók közül először a házaspár járt rosszul. A házaspár: tisztviselőszülők fia — mindössze huszonöt éves — és felesége, aki kávéházi felírónő volt, és férjénél nyolc évvel idősebb. A fiú érettségizett, állása is volt, de mikor nősülni akart, apja járt közbe, hogy elbocsássak állásából. A keményfejű fiatalember nem ijedt meg ettől, hanem megnősült, és felcsapott ingatlanügynöknek. Eleinte keresett is meglehetősen, főbérleti lakást bérelt, szép hálószobát, divatos konyhabútort vásárolt, de az ingatlanforgalom hirtelen megcsappant, és a messze fekvő parcellákat ingyen sem lehetett eladni. Amikor az első havi házbért csak zálogház útján lehetett előteremteni, a volt kaszírnő elhatározta, hogy összegyűjtött kincseiket nem hagyja egykönnyen elveszni, és volt kollégáit, kolléganőit vette oda szállásra. Mégpedig tüstént annyit, hogy a szép kis lakás egyszeriben tömegszállássá változott. A kollégák között aztán akadt kettő, aki egy szép napon kiürítette a házaspár szekrényeit, és meglépett a ruhákkal meg a fehérneművel. A két szerencsétlen ember kétségbeesett, és csak azzal vigasztalódott, hogy zálogcéduláik és értéktárgyaik még megmaradtak. A volt kollégák velük együtt örültek a szerencsének, és másik két kolléga másnap ezeket a megmaradt értékeket tüntette el, de mivel a zsákmány jelentőségét lekicsinyelték, hát az ágyneműt is magukkal vitték. A másik balsorsú szállásadó öreg néni. Tömegszállására csak nagyon csekély igényű ember vetődik, mert olyan gyenge, olyan tehetetlen, hogy már takarítani sem tud. Ez a néni tetten érte fosztogató lakóit, akik azonban nem tudtak lemondani a zsákmányról, és mivel gyenge, vékony hangocskáján sipítozni kezdett, úgy összeverték, hogy a szomszédok mosták fel később. De nem ágyrajáró-szomszédok. A negyedik emeleti ágyrajárók szívesen fizetnek ököllel vagy késsel a szállásért, és kinevetik azt, aki gyámolítja a gyengéket. Ilyen a bérkaszárnya Kár volna azt hinni azonban, hogy a Bérkaszárnya ágyrajárói mind fosztogatók és tolvajok. Legnagyobb részük napszámos, alkalmi munkás és ezek családtagjai, akik ugyan sohasem szelhetnek túl nagy karéjnyit a bizonytalan jövedelemből, de azért sokra tattják a maguk emberségét. Az ágyrajárók gyakran változnak a házban, nagyrészük, még be sem jelentették, máris megy tovább, s így, ha ott is laknak néhány napig, tulajdonképpen nem is tartoznak a házhoz. Különös kaszárnya egyébként is a Bérkaszárnya. Az egészet csak a házmester tartja össze. A földszintiek például mogorva, kétségbeesett embe-