Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)
KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág
kopog állandóan a kalapács, és a cipésznek is albérlőket tartanak, takarítani járnak vagy más munka után néznek. A harmadik emelet albérlői között a két „iparművész" a legszorgalmasabb. Tulajdonképpen nem is iparművészek — bölcsész volt az egyik, orvostanhallgató a másik —, de egyetemi éveik alatt jóba voltak az Iparművészeti iskola néhány hallgatójával, és ezektől ellestek valamelyes formáló, színező és díszítő fogásokat. Üzletékből állandóan szereznek munkát, közös számlára dolgoznak, és abbahagyták tanulmányaikat, mert nem győzték a koplalást. Most napi tíz-tizenkét órát ülnek munkaasztaluk mellett, de azért szívesen segítenek közben a házbeli iskolásgyerekeknek is, ha nem tudják megcsinálni a kötelező rajzokat. Heti tizennyolc-húsz pengőt keresnek, színházba nem járnak, moziba sem, könyvet nem vásárolnak, nem is dohányoznak, de ők a tejcsarnok legjobb vendégei. A cipészek társadalma befogadta őket, és lefekvés előtt mindég akad megbeszélnivalójuk a szomszédsággal. Inferno — a negyedik emeleten Ha nem okozna furcsa képzavart, azt mondanám, hogy gazdaságilag, társadalmilag és erkölcsileg a negyedik emelet süllyedt legmélyebbre. Albérlői is jobbára csak ágyrajárók. A főbérlők közül a fényképészcsaládról kell megemlékeznünk, továbbá a póruljárt szállásadókról. A fényképészcsaládnak a hetvenegy éves apa a feje, kívüle még felesége, két elvált fia és három elvált lánya lakik a szoba-konyhás lakásban, illetőleg egyik fiának a menyasszonya és két lányának a vőlegénye is, ezeknek a személye azonban gyakran változik. Az apa valamikor vándorfényképész volt, később egy budapesti fényképész ügynöke. Tekintélyes külseje van, rendesen öltözködik, jómódú kereskedőnek nézne az ember. Jelenleg — havi huszonöt pengőért — az egyik lapvállalat kihordója, és a fővárostól nyolc pengős havisegélyt kap. A fiúk követték apjuk példáját: fényképész lett az egyik, a másik ügynök. A fiúk nem étkeznek otthon, és havi tizenöt pengővel járulnak fejenként a házbérhez. A lányok állítólag varrónők, de varrógép nincsen lakásukban, és állandóan otthon lebzselnek. Hatvanéves anyjukkal együtt erősen festik magukat — arcukat, szájukat, hajukat, körmüket egyaránt —, és az egész hölgykoszorú az egyik Leventét a másik után szívja. Lakásuk többnyire takarítatlan, tendetlen, piszkos, színes fedelű ponyvaregények hevernek szanaszét, tűzhelyükön délidőben sem fő étel, de azért élnek a hölgyek, és meglehetősen kövérkések.