Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

GÉCZI JÁNOS Vadnarancsok I. (1982)

csinálni tízmillió emberrel, velem nem. Nem az ideológiában látom a hibát, nem azzal állok szemben. Tőlem lehet az ideológia bármilyen, ami nem törekszik az élet ellen. Bármi, ami megvalósítható társadalmat von maga után, olyant, amelyben az embereknek meg lehet a feltételük arra, hogy boldogok legyenek. Mert az emberek itt akarnak boldogok lenni, és nem más helyen. De nem lehet semmi ok arra, hogy zsarolják őket, hogy valami későbbi ismeretlen állapotért most befogják a szájukat, és tűrjenek. Mert nem a világpolitika meg a gazdasági helyzet, ami miatt így állunk, hanem a saját lehetőségeinkkel nem úgy élünk, ahogy élhetnénk, mert egy csomó tiltás van, amelyek ha nem lennének, sokkal jobb és szebb körülmények között élhetnénk. Azokban a dolgokban, amik az életben a legrosszabbak, tehát az alkoholizmus és az öngyilkosság, azokban ez az ország élenjár. Miért nem vagyunk első helyen például búzatermelésben? Megvan az oka, hogy miért nálunk van a legtöbb öngyilkosság: mert itt ilyen az élet. Mert itt ilyen életet teremtettünk magunknak. Ezt mi csináltuk. Senki nem vonhatja ki magát. Nagyon fásultak az emberek. Egyszer tizenöt éves koromban egy zsúfolt autóbuszmegállóban álltam, és a szemközti oldalon egy szerencsétlen embert ketten vertek. Senki nem ment oda, csak egy picike, vékony öregasszony, a többi ember végignézte, hogy egy embert vernek. Mert mindegyik félt, hátha őt is összeverik, egyik se merte a rohadt pofáját kinyitni, csak a picike asszonyban volt annyi emberség, hogy odament, és azt mondta, hát elnézést, de ne verekedjenek. Nyugaton nemcsak mosolygósabbak az emberek, de színesebben is járnak, öltöznek. Az öltözködés nagyon fontos. Ebben a városban mindenki egyformán néz ki. Itt minden ötödik ember öngyilkos lesz, azt hiszem, harmincból tizenöt már megkísérelt öngyilkosságot. A gimnáziumban jöttem rá, hogy az iskolában értelmetlen marhaságokat tanul az ember. Még nyolcadikos korában az ember tele van hittel, és még semmit nem lát. Aztán rá kell döbbennie, hogy micsoda dagonya van. Hogy amikben ő hisz, meg amit az országgyűlésen meg a tévében mondtak, hogy így a munka, meg úgy a munka, milyen klassz, abból semmi sem igaz, nem úgy van, ahogy mondják. Akkor sorra veszti el a hitét az emberben, és eljut... eljut a diliházig. Nyilván az egyik ok én magam vagyok. De ez maga a társadalmi ok is! Például a Blaha Lujza téren fiatalok ácsorognak, annak látom az okát. Azt mondják, a fiataloknak nincs hitük. Hát azért, mert az öregek elvették a hitüket! Hát azért nincs! Az öregek nem mutattak semmi hitet! Régen legalább hittek az emberek Istenben, vagy mit tudom én, miben. Meg abban hittek, hogy a maszek kedvesebben szolgálja ki a vevőt. Elvették az embe-