Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

GÉCZI JÁNOS Vadnarancsok I. (1982)

énemmel voltam a legjobb viszonyban, és az, amelyik normális volt, vitatkozott velem. És akkor a regisztráló én néha közömbösen közbeszólt. Tulajdonképpen ami én vagyok, az a passzivitás. De ez az énem folyamatosan sodródik, és azt hiszem, ezért történik velem olyan sok minden. Dagonya A KISZ-ből azért rúgtak ki, mert nem jártam taggyűlésekre, bár én voltam az agit. prop, titkár. Akkor volt a Charta '77. Fel kellett tenni három politikai kérdést, egyik kérdésemben efelől tudakozódtam. Fegyelmivel rúgtak ki, az volt az indok, hogy soha nem járok taggyűlésre, ha meg elmegyek, akkor lázítok. Otthon iszonyú botrány volt, a szüleim vonalasak, azt is mondták, nem fognak felvenni se az egyetemre, se a főiskolára. Utáltam a KISZ-t, demagógiának éreztem, de még annak se, mert annyira sincs megszervezve, hogy demagóg legyen. Nincs ezeknek a szervezeteknek semmiféle jelentősége, úgy léteznek, hogy nem funkcionálnak. Nincs semmi hasznuk, kiábrándulni se lehet belőlük, mert nem lehet semmit gondolni róluk. Én büszke voltam, hogy egy ideológia nélküli szervezetből kirúgtak. Csak a naivság irányított oda, hogy belépjek. Naiv voltam, és azt hittem, hogy a KISZ az, amit én akartam. Az úttörők meg a kisdobosok sokkal lelkesebbek, mint a KISZ-tagok, pedig az is elég nagy takony. A taggyűléseken megbeszéltük, hogy ki mit csinál, és aztán mindig kiderült, hogy senki nem csinált semmit. Ebben az országban minden pontosan olyan, mint a KISZ. Az ember fokozatosan elveszti a hitét. Azt hittem, a KISZ-ben van valami, de rájöttem, hogy nincsen semmi. Később azt láttam, hogy a munkahelyeken sincs semmi. Sehol sem. Sok a hitét vesztett ember. Meg kéne fogalmazni, hogy miért nem lehet így élni, vagy miért nem jó így élni. Azt hiszem, ezek a dolgok, ezek a fogalmak eléggé evidensek. De megfogalmazni nem nagyon lehet. Hogy miért kell innen elmenni, azt hiszem, annak az az oka, hogy Magyarországon az ember korlátok között él. Például, nekem ahhoz, hogy éljek, szükségem van atra, hogy mozoghassak. Az utazás például állati fontos dolog az ember életében, és ennek is sok a korlátja. Maga az, hogy az ember kétévenként vagy háromévenként egyszer mehet, rettenetes dolog. Emlékszem, mikor Amerikában voltam, semmit nem hittek el rólunk, hogy mi nem akkor megyünk Nyugatra, amikor akarunk. Kérdezték, hogy mi van akkor, ha holnap Londonban kell ebédelnem. Mondtam, akkor nem ebédelek.