Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

GÉCZI JÁNOS Vadnarancsok I. (1982)

Amikor egyszer náluk aludtam, és úgy éreztem, hogy nem szeret, akkor a lépcsőházban téptem meg. Nagy csomót szakítottam ki a hajából. Volt, hogy ő rugdosott össze. Kató barátnőm szerint Zsolt beteg volt. Az ötvenhatos buszon utaztunk, mire Zsolt ideges lett, és elkezdett kiugrálni az autók közé. Zsolt egész életében beteg volt, mert rengeteg verset ír. Azt se tudta, hogy mikor pofozott és mikor csókolt. Abban hasonlít rám,-hogy indulatos. Másokkal szemben csendes és visszahúzódó. A megszokott környezetében azonban hirtelen indulatos lesz. Szóval nem mer akárki előtt dühöngeni. Néha nyilvánosság előtt sem korlátozza magát. Kirándultunk Zircre és Pannonhalmára, összevesztünk, nagyon dühös, lett, és mérgében, ott az éttetemben, megette az összes papírszalvétát. Mindig veszekszünk, ha együtt vagyunk, bár sokat voltunk külön. Egyszer egy hónapot nem éltünk egymással, és rájöttem, hogy szerelmes vagyok belé, nem tudok nélküle élni. Elmentem a Tabánba, sejtettem, ott lesz. Már előbb is megvártam egy este a Moszkva téren, moziba mentünk. A moziban nem akarta megfogni a kezemet, meg semmit, később otthagyott egy téren. Ekkor lettem újra szerelmes belé, és ezért mentem megkeresni. Meg is találtam, a nyakába borultam. Ő meg üvöltött, hogy fujj, menj, hagyj békén. Addig maceráltam, amíg nem kezdett édeskedni, kezdeményezni, így kell ezt csinálni a fiúkkal, addig kell rájuk mászni, amíg nem kapnak levegőt, és elkapni őket. Mindenki érzi, hogy ez a jó módszer. Zsolttal mindenen össze tudtunk veszni, de általában csupa semmiségeken. Nem is emlékszem a részletekre. Részben azért, mert olyan hőfokon zajlottak le, hogy nem lehet rájuk emlékezni. Olyan indulatosak, agresszívek és idegesek vagyunk olyankor, hogy nem lehet visszaemlékezni, miért vesztünk össze. Egyébként érdekes, közvetlenül utána sem tudom, hogy miért vesztünk össze. Amikor Zsolt juhász volt, három hónapig nem találkoztunk. Fantasztikus! Három hónap után megkerestem, nem tudtam mást, csak a község nevét, felültem a vonatra, és mentem egy isten háta mögötti helyre. A főtéren mondták, hogy merre menjek. Persze, ez nem igazi főtér volt, csak nagy pusztaság meg csalán. Megtaláltam Zsoltot, úgy nézett ki, mint egy falusi suttyó kőműves vagy téeszparaszt. Csizma rajta, a haja levágva. Azért vágatta le, mert félt, hogy kicikizik, ha vörös hajjal elmegy falura juhásznak. Péter vágta le, odáig, ahol már nem volt vörös. Fél évig volt ott. Lehetett vagy négyszáz juha, de hülyének nézték, mert eljött Pestről. Zsolt matróz is volt. Mondtam neki, hogy ne menjen, mert meg fog hülyülni. Pár napig nem voltam otthon, egy másik fiúval lébecoltam. Találkoz-