Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)
GÉCZI JÁNOS Vadnarancsok I. (1982)
olyan helyes, egyszerű volt; rögtön átölelt. Szarul éreztem magam, mert amint közel került hozzám, ismét nem szerettem. Először úgy feküdtünk le, hogy valahol Szentmihályon aludtunk, egy kutyával együtt. A kutyát nem lehetett a kertbe kiengedni, ki kellett vele menni, sétáltatni és futtatni. Bent a szobában szűkölt a kis dög. Zsolt ideges lett, mert egész éjszaka a kutyát ölelgette. Engem nem zavart, mert akárhányszor máshol alszom, mindig kutyával vagyok. Télen melegít, és szeretem, amikor nyalogatja az arcom. Szóval kivittük a kutyát sétálni, és mikor visszamentünk, Zsoltra hirtelen vágy jött rá, letépte rólam a ruhát, és szabályosan megerőszakolt. Ezek után lettünk mi jóba. Második gimnazista voltam. Az osztálytársaim nem tudtak arról, hogy nem vagyok otthon, és együtt élek Zsolttal. Azért nem, mert volt egy lány, akiről kiderült, hogy együtt lakik egy sráccal, s emiatt kirúgták. Úgyhogy csak András és Péter tudta, hogy együtt vagyunk. Péter különben nagyon hasonlít Zsoltra, és sokat tartózkodott nálunk. Előfordult az is: Zsolt személyi igazolványával vállalt munkát a Nyugati pályaudvaron. Mindössze az volt kettőjük között a különbség, hogy Zsoltnak volt fülbevalója. Később már mindannyian viseltünk fülbevalót, injekciós tűvel magunk fúrtuk ki a fülünket. Zsolttal nehéz összeveszni. Persze, mikor egy hónapban huszonkét emberrel feküdtem le, azt nem mondtam el. Én voltam az első nője. Megtörtént, egy házibulin a szeme láttára csókolóztam Sándorral, ettől irtóra ideges lett, de azt nem értem, mikor később az öccsével voltam, akkor miért nem haragudott egyáltalán. Zsolttal a szüleimnek is sok bajuk volt, el is mondták, hogy szerintük az a fő baj, hogy én Zsolttal élek. Három évig harmonikus szexuális életünk volt. Amikor jóba lettünk, iszonyú sokat szeretkeztünk, talán ezért, de talán ok nélkül, megromlott köztünk a harmónia. O mindig azt mondta, hogy ne menjek orvoshoz, majd ő gyógyít meg. Amikor terhes voltam, és mindenfélét kértem tőle: hozzál nekem szilvát, hozzál nekem körtét, akkor szegény összevissza rohangált, mindent hozott, de előfordult, hogy mentünk az utcán, megcsókolt, én pedig nagyot haraptam a nyelvébe. Olyankor elkezdtünk verekedni. A Bazilika előtt mentünk, előtte nem volt semmi, nem is veszekedtünk, aztán egyik pillanatról a másikra leütött. Mondom neki, az anyád picsája, és belerúgtam. Elkezdtünk ordítani és kiabálni, mindenki minket nézett, én a földön feküdtem, és ömlött a vér a számból. Jött a rendőr, de hiába jött, mert nem akartam feljelenteni. Akkor a rendőr jelentette föl. Le akartam beszélni róla, de csak megcsinálta, és Zsolt testi sértésért ötszáz forintot fizetett.